iranydubaj.hu

Egyél jókat Dubajban | Irány Dubaj

kaja logoMint az egyik leggyorsabban növekvő és népesülő város a világon, Dubaj gasztrókultúrája gyorsan változó és nagyon sokszínű. A világételek mellett persze megtalálni a hagyományos kajákat is, melyek nem kifejezetten a város, mintsem az Arab-félsziget, esetleg az emirátusok sajátjai. A helyi konyhára jellemző, hogy erősen főszeres, sok rizst, halat és húst tartalmaz. Kedvelt alapanyaga a  juh és a kecske, de ne lepődj meg, ha tevehúst látsz az étlapon.

8 kaja, amit feltétlen kóstolj meg Dubajban

Az itt felsoroltak első sorban autentikus helyi ételek, melyek nem csak kamu hagyományokban élnek, de nagyrészt aktív tagjai a helyi gasztrókultúrának. Többségük az egész Közel-Keleten, sőt, az arab országokban úgy általában népszerű.

Tabbouleh

OLYMPUS DIGITAL CAMERALibanonban nemzeti étel, de az arab országokban általában kedvelt saláta a tabbouleh (ejtsd: tábulé). Elsősorban előételként fogyasztják, de főételek mellé is passzol, és rosttartalma miatt önmagában is tápláló. A tabbouleh-t sokféleképpen készítik, alapanyaga leginkább a bulgur, azaz tört búza, de előfordul, hogy kuszkusszal helyettesítik. A felhasznált zöldségek közül kihagyhatatlan elem a paradicsom és a hagyma, zöldfűszerei pedig a petrezsejem és a menta. Ezt öntik nyakon aztán olívaolajjal és citromlével.

Al Harees

Al HareesAz Al Harees egy nem túlságosan vonzó, ám annál kedveltebb tradicionális arab étel. Alap összetevői a búza és hús (leginkább csirke), amit addig főznek, míg kása szerű állagban össze nem érnek, majd a kapott masszát megsütik és ízesítik. Magas tápértéke miatt mindig kiemelt helye volt az arab konyhában, és ma is bevett étel az emirátusok háztartásaiban. A dubaji éttermekben nem számít népszerűnek az étlapon, de azért nem lehetetlen olyat találni, ahol megkóstolhatod.

Al Machboos

Al Machboos bárány csirkeEgy tradícionális, gazdagon fűszerezett főétel, amely az egész Perzsa-öbölben népszerű. Az alapanyaga mindenekelőtt a rizs, de állandó hozzávalónak számít a hagyma, a loomy (sózott, szárított lime) és a fűszerek, ehhez adnak bárány- vagy csirkehúst, esetenként halat. A húst fűszerekkel, hagymával, loomy-val együtt puhára főzik, majd kiveszik. Ha megpuhult, kiveszik, és helyére kerül a rizs. Ha az is megfőtt, az egészet összesütik.

Falafel

Falafel golyókAz arab és zsidó konyha egyik legnépszerűbb étele a falafel, amely egy jellemzően csicseriborsóból (esetleg lóbabból, sárgaborsóból vagy szójababból) készülő fasírt. A térségben erős tradíciói vannak, böjti időszakban sok vallásban bevett húspótló. A helyi ételek nagy részéhez köze van: önmagában snackként is eszik, vagy főételekhez köretként, esetleg pitába vagy szendvicsekre kerül.

Töltött teve

Tömött tevehúsAmióta a város erősen modernizálódott, a tevehús népszerűsége (ellentétben a tevetejjel) sokat csökkent. Még eszik, de már nem számít hétköznapi ételnek. A legérdekesebb elkészítési módja a töltött teve, amikor az állat tetemét csirkével, hallal, rízzsel és főtt tojással tömik meg, majd egyben megsütik. Ez mint a világ legnagyobb töltött étele, szerepel a Guiness Rekordok Könyvében. Tevehússal könnyen, de töltött tevével aligha találkozol utazásod alatt: leginkább csak tradícionális esküvőkre készítik.

Hummusz

hummuszAz egész Közel-Keleten kedvelt hummusz lényegében egy mártás, amely két alapeleme a csicseriborsó és a tahini, egy szezámmagból készült sűrű állagú massza. A krémes hummuszhoz általában citromlevet, olívaolajat és fokhagymát adnak, majd rengetegféleképpen használják. Ehető előételként pitával, de eszik falafelhez, hús- vagy halételekhez, zöldségek mellé, vagy pirított kajákhoz.

Shawarma

OLYMPUS DIGITAL CAMERASzintén a zsidó konyhával közös étel. A shawarma sok szempontból a gyros rokona, főleg, ami az elkészítési és tálalási módját illeti. A hozzá való hosszan pácolt húst függőleges nyárson sütik, általában bárányt vagy csirkét, de előfordul, hogy marhát vagy pulykát. Sok minden kerülhet a hús mellé,  fokhagymás mártás, krumpli, paradicsom, nyers vagy sült hagymakarika, savanyúság, Dubajban pedig tesznek bele hummuszt, tahinit és petrezselymet is. Ezeket a hússal együtt vagy vékonyra sütött lepénybe tekerik, vagy vastag tésztába tömik.

Mehalabiya

MuhallabiaDubaj kedvenc desszertje eredetét tekintve egy egyiptomi édesség. A Mehalabiya lényegében egy pudingféle. Az alapja tej és cukor és a keményítő vagy őrölt rizs, ezt melegítik, majd őrölt kardamomot adnak hozzá, és addig keverik, míg be nem sűrűsödik. A pudingot aztán rózsavízzel és pisztáciával ízesítik. Kistányérban vagy kispohárban, hidegen szokás tálalni; nyaranta emiatt különösen kedvelt.

Tipp: Ha a világ ízeire vagy kíváncsi, jobb ha tudod, itt más ázsiai konyhákkal is egész közelről ismerkedhetsz. A rengeteg vendégmunkás miatt Dubajban sok az indiai és pakisztáni étterem, mind jó, eredeti ízekkel és jellemzően olcsón.

;”>Mi az a halal?

Halal kajaA halal (vagy helal, magyar átírás szerint halál) szó jelentése tiszta, megengedett, ezt használják az iszlám hitűek számára fogyasztható ételek, italok megnevezésére. Akárcsak a zsidó kóser konyhát, úgy az muszlimot is komoly szabályrendszer köti; a két konyha között nem mellesleg nagy átfedés van. A Dubajban is bevett halal étkezésben tilos az alkohollal készített étel, a vér, a döghús, a sertéshús fogyasztása, illetve minden olyan állaté, melynek karma van és húst eszik. Sertéshúsba Dubajban azért bele lehet futni, főleg a szállodákban, de általában báránnyal vagy csirkével helyettesítik az ételekben, például a kolbászban. Ha egy étel mégis disznóval készült, azt jól észrevehetően jelzik.

A halal szabályai nem csak a fogyasztást, a feldolgozást is erősen korlátozzák. A halal brutális állatvágási módszereiről ide kattintva láthatsz egy erős idegzetet igénylő videót.

;”>Ramadán Dubajban

ramadánIlyenkor az iszlám hitűeknek a test és a lélek megtisztulása céljából az iszlám holdnaptár kilencedik hónapjában harminc napos böjtöt kell tartaniuk. Ezalatt napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, a nemi kapcsolattól, kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet és a vágyat. A kávézók és éttermek nyitva tartása ilyenkor eltér a megszokottól: a szállodákon kívüli vendéglátó helyeken napnyugtáig jellemzően nem, vagy csak elvitelre lehet ételt kapni. A ramadán egy vándorló ünnep, idén június 18. és július 16. közé esik, 2016-ban június 7-től július 7-ig tart majd.

Jótanács: Ha ramadán idején utazol Dubajba tudd, hogy a böjtöt persze nem, de a tapintatosságot elvárják a más hitűektől is, így jobb, ha nyilvános kajálással nem provokálod a helyieket. További jótanácsok a toleranciáról.

;”>Hasznos infók

Árak

Az éttermek árai három kategóriába sorolhatók. 15 dirhamból egy egyszerű utcai falatozóban már be lehet kajálni, az éttermek árai viszont jóval efölött vannak: 30-40 dirhamból lehet jóllakni egy olcsóbb helyen, míg jóféle étteremben legalább 60 dirhammal számolj fejenként.

Nyitvatartás

A város kávézói és éttermei reggeltől késő estig nyitva vannak. A szállodákban általánosságban elmondható, hogy a nemzetközi trendhez igazodik a menterend, ami 6:30 és 9:00 közötti reggelit, és 12:00 és 15:00 közti ebédidőt jelent. A vacsorát jellemzően nyolc óra után szolgálják. dubaj kávézó

Borravaló

A szállodákban és az azokhoz tartozó éttermekben rendszerint hozzáadják a felszolgálási díjat a végösszeghez és ezt a számlán is jelzik. A városi éttermekben, kávézókban ezt nem minden esetben számolják fel, ilyenkor tíz százalék körül szokás borravalót adni.

Alkohol

A szállodákban, bárokban kapható mindenféle pia, de a boltokban csak az itt élők vehetnek alkoholos italt. Az árusítás erősen korlátozott, alkoholos italt csak a kimondottan erre szakosodott üzletekben lehet kapni, ott is csak engedéllyel, amit turistáknak nem adnak. Bővebben az Alkoholfogyasztás Dubajban lapon.




Booking.com