Alkotó · Sofi Oksanen

Szoknyát olyan helyen viselünk, ahol jó lenni, a világon a legjobb… ahol macskakő van, és napsütés, és a szitkozódásoktól meg a sorban állásoktól függetlenül sok nevetés, pirosló cseresznyék és orgonaligetek, lepusztult kastélyok és szélmalmok, mohával borított szalmatetők, borókaillatú edényalátéteken ütött-kopott alumíniumfazekak és a kőrisfák szegélyezte dűlőutak végében szürkére aszalódott tejesbódék állnak.

36. oldal

Ebből a mosolyból született meg az első közös játékuk, amely kisarjadt, és szavakat hajtott, és légiesen finom, sárgás virágokat hozott, amilyeneken a holt nyelvek virágoznak, és édesen zizegett, mint a gramofon tűje, és áradt, ahogyan a hangok áradnak a víz alatt. Halkan suttogva éledt kettejük közös nyelve.

37. oldal