Emléktáblát kapott Sztankay István
- ️Mon Feb 15 2016
Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára. A benne lévő információk elavultak lehetnek.
2016. feb. 15. 17:44
Sztankay emléktáblájának avatásán ott volt a színész özvegye, Bea (balról), lánya, Orsolya, fia, Ádám és a párja, Korinna/Fotó: Pozsonyi Zita
Budapest — Emléktáblát avattak Sztankay István (†78) tiszteletére a budai Városmajor utcában, abban a házban, ahol a két éve elhunyt Nemzet Színésze csaknem három évtizeden át lakott.
Sztankay Valentin-napon, vagyis február 14-én született, és a tábla avatását is szerették volna erre a napra időzíteni – annál is inkább, mivel a művész idén lett volna nyolcvanéves –, de mivel ez vasárnapra esett, az avató ünnepségre születésnapjának másnapján került sor.
– Sztankay István igazi budai polgár volt, ha megkérdezték tőle, hol él, mindig azt felelte, Bel-Budán – emlékezett az avatáson Léhner Péter, a József Attila Színház egykori igazgatója, ahol Sztankay haláláig örökös társulati tag volt. – Ez nála nem helyrajzi kérdés volt, szívvel, lélekkel, a szó legbelsőbb értelmében volt budai.
A család is részt vett a megemlékezésen
Az emléktábla avatásán ott voltak Sztankay gyermekei, Ádám és Orsolya is, és persze a művész özvegye, Bea, aki maga tervezte a táblát.
De nem maradhatott távol Sztankay István testvére, Ágnes sem, aki még ma is a Városmajor utcai házban él, ami a tegnapi díszes avatással immár örökre őrzi bátyja emlékét.