shockmagazin.hu

Elhunyt Lénárd László - Shock!

  • ️Administrator
  • ️Thu Aug 04 2022

0802llAugusztus 2-án meghalt Lénárd László. A Metal Hammer Hungarica, majd a későbbi Hammerworld alapító főszerkesztőjét, a hard rock és heavy metal műfajok legnagyobb és legismertebb hazai szakértőjét, a magyar rockújságírás megteremtőjét életének 58. évében érte a halál rövid, súlyos betegség után.

Életének 58. évében, rövid, súlyos betegség után, 2022. augusztus 2-án elhunyt Lénárd László zenei újságíró, a Hammerworld rockzenei magazin társalapító főszerkesztője, a hard rock és metal műfaj legnagyobb hazai szakértője – tette közzé a Hammerworld.

Lénárd László 1965. május 12-én született Budapesten. Jogi pályára készült, de a zene korán az érdeklődése középpontjába került. Az 1970-es évek végétől kezdte építeni rendkívüli hanghordozó- és sajtógyűjteményét, amellyel megalapozta zenei karrierjét. 1986-ban, tinédzserkori jó barátjával alapította meg a Metallica Hungarica magazint, amely az első kelet- és közép-európai hard rock/heavy metal kiadványként hatalmas sikert aratott a Vasfüggöny mögött. Az újság 1989-ben csatlakozott a nemzetközi sajtószíntéren sikerrel terjeszkedő Metal Hammer zenei magazin hálózathoz. Egészen 2003-ig Metal Hammer Hungarica, illetve Metal Hammer H. néven jelent meg a lap. 1990 és 94 között a Petőfi Rádió munkatársaként a Heavy Metal Híradó és Metal Éj című műsorok szerkesztője volt. Számos más rádió- és tévéprogramban szerepelt riporterként, zenei szakértőként.

1997-ben nyitotta meg a Hammer Zenebarlang szaküzletet, amely a 2000-es évek első felében országos bolthálózattá bővült, és a hazai rockrajongók egyik legfontosabb találkozási pontja, zenei beszerzési forrása lett. 1998-ban társaival létrehozta a Hammer Records lemezkiadót, amely labeljei, az Edge és a Nail Records égisze alatt az elmúlt több mint két évtizedben 900 hazai hard rock és metal kiadványt gondozott, többek között a legnagyobb hazai előadók, az Ossian, a Pokolgép, a Moby Dick, a Karthago, a Beatrice, a Mobilmánia és számos további népszerű és feltörekvő művész albumait. Koncertszervezőként részt vett a Summer Rocks, a Metalfest és más, kisebb fesztiválok megvalósításában, 2000 és 2009 között pedig a Sziget fesztivál Hammerworld nagyszínpadának egyik szervezője, névadója volt. Hazai és külföldi bandák klubkoncertjeinek és turnéinak a létrehozásában is részt vállalt. 2008-tól a Hammerworld.hu rockzenei hírportál főszerkesztői teendői jelentettek újabb kihívást a számára. Rendkívüli gondot fordított a tehetségkutatásra, új előadók, együttesek felfedezésére. A magazin Demonstráció rovatának keretében már a '80-as évek második felében olyan művészekre irányította rá a figyelmet, mint például a Tankcsapda. Az általa szerkesztett Demonstráció válogatásalbumok a műfaj feltörekvő nemzedékének adtak különleges lehetőséget a bemutatkozásra.

Egész életét a munkájának szentelte, ami egyben a hobbija, szenvedélye is volt. A legjobban a koncerteken, az első sorokban érezte magát. Az élő zene nagy rajongójaként azt vallotta, a dalok a színpadokon kelnek igazán életre, ott teljesednek ki. A szakma a tevékenységét Voltfólió és Öröm a Zene díjakkal ismerte el. Lénárd László a rendszerváltás utáni hazai zenei újságírás úttörő szereplőjeként munkásságával maradandó nyomot hagyott a magyar könnyűzenei kultúra területén.

A Shock! stábját sokkolta Lénárd Laci tragikus és tragikusan korai halálának híre, osztozunk a gyászoló család fájdalmában és őszinte jókívánságainkat küldjük a Hammerworldnél dolgozó barátainknak, kollégáinknak is: sok erőt és kitartást kívánunk nekik a következő nehéz időszakra. Laci hatása minden magyar rockújságíróra felbecsülhetetlen, öröksége kitörölhetetlen a műfaj hazai történelméből, és alapvetően formálta is a magyarországi rockszínteret. A napokban egy személyesebb hangvételű írással is búcsút veszünk majd tőle.