Bicskei Szó
Bicske költségvetésének főösszege 6 534 119 008 Ft a rendelettervezet szerint, amit február 14-én szentesít majd a testületi döntés.
Állami támogatásként 1 130 356 739 Ft érkezik, de az önmagát közismert okokból fenntartani nehezen tudó államnak a bicskei önkormányzat az állami támogatásnak majdnem 62,3 %-t kell visszafizesse a 0,7 milliárd Ft-nál is nagyobb összegben (704 321 466 Ft).
További szomorú arány bemutatása miatt a realitások kemény terepén maradva: ez a 0,704 milliárdnyi újdondász állami sápocska ("szolidaritási adó") majdnem a fele annak az 1,731 milliárdos Bicskén keletkező helyi adónak (az összeg változhat) , ami két részből áll: iparűzési+építményadó.
De ettől függetlenül természetesen “Minden nagyon szép, minden nagyon jó…”
Reméljük, hogy az országgyűlési képviselők és a helyi korifeusok javadalmazásának és jutalmazásának vásárlóértéke továbbra sem csökken. Az országgyűlési képviselők már évek óta az átlagbér emelkedése alapján automatikusan egyre jobban keresnek, a helyi korifeusok javadalmazása pedig a közelmúltban emelkedett jelentősen. Aggodalomra semmi ok. Taps.
A Tour de Hongrie (TdH) kommunikációs vezetője kérdésünkre válaszolva három okát jelölte meg annak, miért kerüli el Bicskét a kerékpáros világverseny útvonala idén májusban.
Rada Bálint kiemelte, hogy az 1-es út lezárása komoly forgalomtechnikai következményekkel járna. "Az említett főutca burkolata sem ideális" - fogalmaz Bicskét illetően. Etyekről elmondta, hogy a TdH partner-települése és az első szakaszon egy hegyi hajrá lebonyolítására is lehetőséget ad az ott található emelkedő miatt.
Ez a TDH Facebook oldala, ahonnan tájékozódhattok.
Puszta véletlen, hogy elkerülik Bicskét vagy köze lehet a főutcánk útburkolatának minőségéhez? - vetül fel a kérdés- vagy valami egészen más ok áll a háttérben?
Miközben Etyeket és Csákvárt többször is érinti az évszázados magyar sporthagyományt ünneplő centenáriumi verseny, ami a budapesti Gellért térről indul.
Lovasberény és Csákvár közötti úton is versenyeznek a Tour kerékpárosai, ami jelentheti azt is, hogy májusra elkészülhet annak a szakasznak a teljes felújítása.
A 8 esztendős Geiger Zsolt - édesanyja neve: Konrád Ildikó -, mint a Diákolimpia megyei döntőjének II. helyezettje ért célba 50 méteres mellúszásban Székesfehérvárott.
Nem jutott tovább, de ez így is hatalmas siker és nagy ígéret. Gratulálunk versenyzőnek és mesterének, Agyagási Ákos tanár úrnak.
Zsolt nem viccel, heti négyszer edz a Bicskei Tanuszodában - az iskolai testnevelés, testmozgás mellett.
Zsolt azért néz ki 8 évesnél többnek, mert magas, mint az édesapja.
Tegnap este a Kétfarkú Kutyapárt két képviselője szedte össze a a szétszórt hulladékot Bicske alsón az 1-es vágány melletti peronról, tegnap erre volt idejük.
Kisöpörték még az árkokat is, ahogy a képeken látszik.
Öt zsák szemét jött össze. Azért álltak neki, mert számos jelzést kaptak az ottani állapotokról, aztán nálunk is látták az olvasónk által készített fotókat.
Paszinycsek János és Berényi Gábor képviselők (János Bicskén) álltak neki.
- Felmatricáztuk a zsákokat - mondja mosolyogva- így biztosan elviszik.
Terveik szerint felállítanak egy szeméttárolót a híd alá, ugyanis ott mindig, csapadék esetén különösen sokan várakoznak.
Jakab István László (1907-1989) festőművész írta ezt a levelet egy bicskei régészeti lelettel kapcsolatban. Ma kaptam meg ezt a relikviát a Bicske története (1969) című helytörténeti monográfia, a nagyszerű alapmű szerzőjének kézírásával.
Pontosabban csak képeket kaptam, de ami késik, az nem múlik, látni is fogom a saját szemeimmel.
Római kori szobrok részletei, "kőfejek" kerültek elő egykoron a mezőgazdasági területről. .A bicskei helytörténészek koronázatlan királya annak szervezésébe fogott Budáról írott levelével, hogy megnézhesse és fotózhassa az ókori kincseket, mielőtt a Nemzeti Múzeum tudomására jut a véletlenül történt előkerülésük.
Kedves barátom, akinek ez a becses levél a tulajdona, arra kért, hogy a címzettek neveit egyelőre ne tegyem nyilvánossá, maradjon köztünk. Rendben. Bizalmát köszönöm. Bocs, hogy ilyen rondán maszkoltam az adatokat, nincs benne gyakorlatom.
Ettől az 1 forintos, Körszállós bélyegtől lehidaltam. Akkor ez új volt, 10-12 éves és nagy mutatvány két-három évtizeddel a nagy háború után. Ma már átépítik és az lehet, végleg kimaradt az életemből, hogy a felső szinten egykor működő bár ablakaiból sasoljam körbe a várost, én, a panorámafüggő. De ez már egy másik történet.
Az viszont már idevág, hogy a több mint 45 éve keletkezett dokumentumban a szerző, a mi klasszikusunk, aki a legtöbbet tette Bicske múltjának feltárásáért - reménykedve utalt többször is egy bicskei múzeumra.
Az pedig a tejszínhab a kakaómon vagy azon is a fahéj, hogy a Maps-en meg tudom nézni azt a címet, ahol Jakab István László élt családjával a XII. kerületben.
Soltész József fényképészmester kiadása ez a Csabdi képeslap. A templomok, az iskola, a posta láthatók a három plusz kettes mozaikon.
Ez a példány nem Imeli László kiváló portáljáról való - Bicske anno - Csabdi -, de ugyanez a lap megtalálható nála is. A Bicske anno-t más veretes tartalmak miatt ezúttal is ajánljuk.
(A címzett úrnő az Erdélyi-szigethegységben (más néven középhegységben) fekvő Barátka községben élt. Barátka mellett fekszik a hajdani Bucsa, ami az ott található és sokak által ismert Király-hágóról a Királyhágó nevet kapta a 19. század elején a Nyugati-Kárpátokban. Barátka másik nevezetes, de rejtőzködőbb szomszédja Csucsa, ahol Désfalvi Boncza Berta született. Ady Endre is élt Csucsán, aki úrnőjét, Csinszkát, Csucsánszkynak is nevezte olykor. Ebből jöhetett a Csucsinszka is. Ebből jöhetett a Csinszka, ami Boncza Berta költői álneve is lett, amit irodalomtörténeti feljegyzések szerint Adyval közösen találtak ki.)
A baleset halálos áldozata a főúton a forgalommal szemben, a sáv közepén gyalog haladt a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatása szerint.
"2025. január 17-én 22 óra körül egy személygépkocsi közlekedett az 1-es számú főúton Budapest irányából Tatabánya irányába. Haladása során a 35-ös kilométerszelvényhez érve elütött egy úton vele szembe, a sáv közepén sétáló, kivilágítatlan gyalogost. A 74 éves óbaroki férfi az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette."
Az eset körülményeit a Bicskei Rendőrkapitányság vizsgálja.
Siklóson a városi tanács 1982-ben kezdeményezte a külügyminisztériumnál, hogy a Párizsban eltemetett gróf Batthyány Kázmér, az Első Felelős Magyar Kormány később halálra ítélt és emigrációban elhunyt külügyminiszterének földi hamvait exhumálják és helyezzék örök nyugalomra a siklósi vár kápolnájában. Mi köze ennek Bicskéhez?
Gr. Batthyány Kázmér támogatta Nagy Károly bicskei csillagvizsgálójának megépítését az 1840-es években. Az 1987-es kiadvány Karádi Imre igazgató úr hagyatéka, a családjától kaptam ajándékba.
Magyarország első külügyminiszterének hamvainak hazahozatalát Párizsból alapvetően a Siklósi Vár- és Múzeumbaráti Kör kezdeményezte. A helyi tanács és a Hazafias Népfront fordultak a külügyminisztériumhoz 1982-ben. A siklósi vár kápolnájában helyezték örök nyugalomra. Batthyány politikusként éppen ebben a várban elmondott beszédében fogalmazta meg ars poeticáját, aminek ezt a mondatát ma is érdemes ízlelgetni:
“Hazánk kifejlődésén iparkodni, a külföld legszívleltebb nemzeteit utolérni, miket azoknál virágozni látunk - létesíteni: korunk jellemző bélyege.”
Siklóson utcát is elneveztek róla és a tanácselnök méltató sorai szerint a vár egykori ura volt. 1828-tól birtokolta a család a siklósi várat, a kastélyt ők építették. 1987-ben Batthyány Kázmér szobrot is avattak Siklóson. A Siklósi Vár- és Múzeumbarátok köre szervezte az ünnepségsorozatot. A HN-el együtt jegyzett kiadványukban - 25 Ft volt ‘87-ben -, három rövid tanulmány áll (az egyik Szabad Györgytől, az övé a legismertebb név) valamint avatóbeszédek, fotók.
Az számomra teljesen új és mosolyogtató, ez kapcsolódik a bicskei csillagvizsgálóhoz is (szegény, ha mai állapotát látná), hogy az arisztokrata körökben mint “Tékozló” emlegették őt kedélyedésen, számos bőkezű mecénássága miatt.
Néhány napot hagy az önkormányzati vezetés arra, hogy a bicskei lakosok véleményezhessék a Helyi Építési Szabályzat módosítását.
Esetünkben a 2-es pont az érdekes. A HÉSZ-t érintő észrevételeknek utcai fórumon, cikkekben, talán hivatalnak küldött levelekben is és személyesen biztosan hangot adtak a bicskeiek, kérdezték mennyi ház épül egy normál építési telekre, mi ez az új szokás és vajon azért nem nyit inkább új utcákat a helyi állam, mert az költségvetési pénzbe kerül?
Azt nem tudjuk, hogy az illetékes képviselő, polgármester, alpolgármester felhívta-e külön például az utcafórumozó, önmaguk érdekeit e tárgyban képviselő és útfelújítást követelő Deák Ferenc utcai lakosok szíves figyelmét az érdekesen rövid véleményezési határidőre. Mi szólunk, hogy még megtehetik.
Nem csak ebből az utcából, hanem az egész városból mehetnének a vélemények, kérdések a HÉSZ módosítással kapcsolatban, mert érintik a települést.
Azért az igen jó lenne, ha Bicske szíves vezetői azt is kommunikálnák, hogy a 2. pontban vajon mi a változtatás, mert az a tájékoztatóból egyáltalán nem derül ki. Magam sem szeretnék túl sokat lamentálni, de a nem létező bajuszom megpenderítve azt mondom, hogy a nagy semmit még Bicskén sem lehet, de legalábbis értelmetlen véleményezni.
Szigorúbban szólva: vajon nem szégyellik magukat, hogy a nemrégiben lakossági érdeklődés fókuszába került témában ennyire semmi tájékoztatás után még véleményt is kérnek?
Vagy csak nem is akartak véleményt, mert ők tudják a tutit és jó’ van az úgy?
A címben pedig van merszük “partnerségi egyeztetésről” beszélni pl. a Deák Ferenc u. tekintetében? Hol van ebben a konkréten a partnerség feléjük?
Valóban létezik az egyszerűsített eljárás. De ez sem jelentheti azt, hogy semmi érdemi tartalmat nem hordozó “tájékoztatással” kikérjük a partnerségi véleményt, hogy ezzel ki legyen pippantva a kötelező eljárási aktus. .A képviselő a lakosokat, az itt élőket kell képviselje. Az őket érintő döntésekről, tervekről, miért nem adnak alapos tájékoztatást a választóknak, vagyis az őket a képviselettel megbízóknak?
Felcsúton élt kisgyerekként Vető Miklós (1936-2020), a hazai és a nemzetközi filozófiai tudományos élet egyik legkiemelkedőbb, Franciaországban alkotó képviselője, akinek művei – a francián kívül – angol, német, olasz, japán és természetesen magyar nyelven jelentek meg.
Ez a tavaly tavaszi volt az első beszámolónk munkásságáról: Felcsúti származású volt a filozófus professzor, két magyar egyetem díszdoktora - Bicskei Szó
"Budapesttől Párizsig (1936-1957) És a következő hatvan év" címmel - a Szent István Társulat adta ki 2022-ben a tudós memoárját, ezt kaptam kölcsön. Teljes véletlen, hogy Vető Miklós könyvének olvasását a szerző halálának ötödik évfordulóján, azaz ma fejeztem be.
A kiadás alapja a Párizsban 2018-ban megjelent DE BUDAPEST Á PÁRIS című kötet volt.
Az első fejezetben sokszor szerepel Felcsút, de még Bicske is. A másodikban is előfordul a község neve. Édesapjukat 1941-ben vesztették el. Édesanyjukat 1944-ben deportálták és egy náci munkatáborban gyilkolták meg. Testvérével együtt rokonok bújtatták Budapesten.
A családnak 350 hektáros birtoka volt és egy kvarchomok bányájuk. Két házuk volt, az egyik 9, a másik 4 szobás. Azt írja Vető Miklós, hogy Felcsúton “vízözön előtti” feudalizmusban éltek. A faluban a könyv szerint két földesúr volt: “a Kozmák és mi.” A "Kozma-kastély" varroda lett majd a Puskás Akadémia része.
Ír egy tejtestvéréről, akit nyomon követett hosszú ideig, de az 56-os forradalom után bíróság elé került és 63-ban szabadult. S ha már ‘56: Vető Miklós szegedi egyetemi joghallgatóként a MEFESZ egyik alapítója volt.
Élete első emlékének nevezi a következőket. István öccsének volt egy dajkája, egy pesti lány. A legények jégre csalták Arra a vékony jégre, ami a trágyás gödör felett szokott kialakulni. A jég beszakadt. A dajka ijedten kiabálva kilábalt, aztán észrevette, hogy az egyik cipő bennmaradt. Visszament érte. Azt írja, hogy kisfiúként az istálló falának támaszkodva nevetett.
A másik emlék az elsők közül: egy autó, ami az utcán parkolt, Jenő bácsi sofőrje vezette. Jenő bácsi képviselő volt, ügyvéd és a nagybátyja. Az első és utolsó eset volt bevallása szerint, hogy autó iránt érdeklődött.
Ők maguk Bicskéről, “a 6000 lakosú kisvárosból” rendeltek taxit, mert nem volt autójuk. Ilyenkor a sofőrnek hat tojásból sütöttek rántottát a hosszú útra, ami a 40 km-re fekvő Budapestre vezetett.
Nagyanyjáról is ír. Hogy ő volt gyermekkora középpontja és teljes szívéből szerette a Nagymamáját.
Weisz Simon zombori tanító volt nagyanyjának apai nagyapja. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 22 csatájában harcolt. Utána körözték. Egy ideig szerb szomszédai bújtatták. Portréja és honvédtiszti szolgálatát igazoló dokumentumai Vető István, a testvér birtokában állnak. Az öcs fordította magyarra 2020-ban elhunyt bátyja emlékezését.
Számos környékünket érintő momentum áll ebben a könyvben, főleg az első két fejezetben. De nem lenne tisztességes mindannyit felsorakoztatni ebben a könyvajánlóban, ellopni a kis meglepetéseket az olvasótól. Aki igazán kíváncsi, úgy is elolvassa az egészet. És azzal sem lenne jó visszaélni, hogy itt jelenik meg a megyében a Szent István Társulat által kiadott mű első ajánlója. Maradjon róla megírni való máshol is.
A nagy kócsagok gyülekezését november végén láttam meg először Bicske határában a Póctető felé kerékpározva.
Ezt követően többször is. December 13-ától viszont csak egyetlen kócsagot láttam itt egyedül és később sem változott. Gubbasztott, napozott. Fejben "elolvastam" a helyszínen madarunk a H.C. Andersen meséinél is tragikusabb történetének vázlatát.
Arra gondoltam, beteg lehet, talán nem röpképes, ezért maradt, ezért nem tarthatott feltételezésem szerint a kb. 12 kócsagból álló "kötelékkel". Közelebb mentem, hogy biztonságérzetének jelentős csökkenése hatására vajon röpül-e. Gyönyörűen elrepült, vitorlázott is, landolt 250 méterrel távolabb. Jól megtermett. A kora és a neme miatt? Itt pedig a Magyar Madártani Egyesülettől (MME) mindig érdekes válasza, amit Orbán Zoltán szóvivő, az MME Közönségszolgálatának levele tartalmazott:
“Az elmúlt másfél évtizedben az egyébként csak rövid távú vonuló kis és nagy kócsagok közül is egyre több áttelel – tehát ezek a madarak nem betegek vagy sérültek, és nem szorulnak semmiféle emberi segítségre. A kócsagok alapvetően a költési időszakban alkotnak (fészkelő)csoportokat, vadászni viszont egyedül vadásznak. Annak oka, hogy ilyenkor is tömegesen fordulhatnak elő egy-egy helyen, a táplálkozóterület korlátozott kiterjedése (pl. kisebb tó, tocsogó, belvízfolt) vagy a bőséges táplálékkínálat (pl. pocokinváziós lucernatábla vagy gyep) lehet.”
2024 volt az eddig mért legmagasabb átlag hőmérsékletű esztendő volt Magyarországon, ez is okozhatja a madarak maradását. Azt hittem, hogy a nagy út előtti összejövetel a terített asztalon. Ezt továbbra sem zárható ki teljes mértékben. De amit a szakember írt, az az ezerszer valószínűbb: vizes táplálkozóterület általános csökkenése hozhatta őket is a lucerna-táblára.
Kedves Olvasók!
Demens édesanyám teljes napi ellátásához keresek megbízható segítő(ke)t, akár több főt is. A feladatok közé tartozik a sétálás, főzés, házimunka, valamint egyéb tevékenységek, amelyekkel tartalmasan és biztonságosan telhetnek a napjai.
Az ellátást napi 8 órában szeretnénk megoldani Bicskén, így akár megosztott munkarend is lehetséges. Minden megoldás érdekel, és nyitottak vagyunk az együttműködés részleteinek egyeztetésére.
Kérlek, jelentkezésedben írj néhány sort magadról, nevezd meg a fizetési igényedet is, hogy ennek megfelelően tudjunk egyeztetni!
Ha szívesen segítenél ebben a felelősségteljes és szép feladatban, kérlek, kérd el elérhetőségem és vedd fel velem a kapcsolatot!
Köszönöm szépen!
Szabó Bence közvetett módon, listáról jutott a testületbe. Közéleti tevékenységét hivatalosan most kezdte meg Bicskén.
Állítólag nem köszöntem neki vissza. Szavaiba mintha az is beleférne, hogy én ugyan észrevettem őt, esetleg még az is, hogy ő köszönt nekem és ezt hallottam? - na és én így, direkt, szándékosan nem köszöntem volna vissza - mármint ez is kiderülhet Facebook-on megosztott panaszából.
Nem nagy ügy, nem tudom, hogy valójában milyen helyzet volt és hol, de van egy remek ötletem. Ha legközelebb elmulasztanék visszaköszönni, kérlek, köszönj rám megint. Esetleg lépj mellém, mondd a helló, szia, szevasz, szervusz közül bármelyiket - én is ezt szoktam tenni, ha valaki nem figyel és külön üdvözölni szerettem volna valamiért. Működik ám ez a mi kis településünkön évszázadok óta párthatározat nélkül is. Legyünk hát bátorak alkalmazni.
Az biztos, hogy a Deák Ferenc utcai lakossági megbeszélésen ott volt Szabó Bence a testület más tagjaival és magam is. Ott nem köszöntem volna vissza? Dolgoztam.Figyeltem sokfelé. Egyszer sokkal korábban is láttam a Hősök terén álló sorház előtt, amikor én a parkolóban állva beszélgettem egy kiváló kollégával. Lazábban kellene vennie ezeket a nem köszön dolgokat, nem a világvége, mert amire összeraktam, hogy ő itt ő maga, de személyesen, addigra már megkésve biccentettem. Ma pl. bicóval haladtam a Szél utcán kifelé, amikor egy teherautó sofőrje villogott, dudált, intett barátságosan. Őszintén, a nyeregben soha nem a közlekedők azonosításával vagyok elfoglalva. Ő ezt tudja. Helyesli. Ezért viccel hatalmas köszönéssel.
Aranyos, hogy "hírportálnak" nevezi a Bicskei Szó címmel 2005 óta pro bono működő blogot - én ettől a hírportál meghatározástól mindig is ódzkodtam. Igen, van benne hír - ami szent -, van benne vélemény, ami szabad. Amiért akár törvényszékeken is felelősen kiálltam, amikor az önkormányzat egy esetben beperelt vélt sérelmei miatt. Milliókat követeltek tőlem, de még a perköltséget is nekik kellett megfizetni mint vesztesnek - köszönet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakembereinek és önmagamnak. 2009 körül a bicske.info című elődlapot azért kezdtem nagyobb munkával és költséggel működtetni, mert még az önkormányzati kiadványt is megszüntette a nem bicskei illetőségű akkori polgármester.
A Bicskei Szó megosztotta a napokban Paszicsnyek János képviselő kiváló gondolatait. Ő is új képviselő, egy tanárember (földrajz-történelem) - aki úgy döntött, hogy személyeskedés helyett inkább szemügyre veszi a dolgok menetét, kérdez, megállapít, kritizál, választ keres és gondolom örül is, ha lesz minek. Pl. szentségtörő módon részt venne képviselőként minden bizottság munkájában valamelyest, hogy többet lásson. Van egy pár mondata a pénzről. Hogy jobb rálátást szeretne a felhasználásra. Örömmel láttam, hogy régi barátom azt kérdezi, hogy vajon van-e, lehet-e másról szó a testületi üléseken, mint a pénz? Szó szerint ez volt a komment: "Amúgy másról is szoktak diskurálni ,mint fizetés és jutalom?? Remélem, hogy igen, bár ezek is roppant fontos kèrdèsek." Kedves Szabó Bence, szíves figyelmedbe ajánlom, hogy az olvasói kérdés merőben költői. A kérdező, magam is és mindenki más nagyon jól tudja, hogy nyilvánvalóan napirendre kell kerüljön egyéb témák tömkelege, problémák, feladatok garmadája. Ez így van, mióta elöljáróság az elöljáróság.
Itt az ütötte ki a biztosítékot, hogy az egyébként is magas összeget kereső pm. bruttó 6 milliós jutalmat kap. Miközben szívügye Bicske. A jobb megértés kedvéért írom, hogy például ezért mondtam azt, hogy ez kiváló kérdés. Ezt ugyanis sokan felteszik. Volt itt egyszer egy alpolgármester. Sajnos már visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Sem tiszteletdíjat, sem jutalmat nem kért. Azt hiszem, a költségeit számoltatta el, amik nem voltak jelentős összegek. Gondolom telefon, üzemanyag. Ha eszembe jut emléke, azt mondom, neki valóban a szívügye volt Bicske minden kétséget kizáró módon. Még akkor is, ha már nyugállományba vonult civil pályájáról és így látta el alpolgármesteri munkáját.
Ezzel együtt tény, ki kell mondani, hogy Bicskén a két legutóbbi fideszes és KDNP-s férfiú polgármesterkedése után megkönnyebbülve sóhajtanak fel a mostani vezetés előnyei okán. Például mert összehasonlíthatatlanul jobb a kapcsolatteremtő képességük - Andié és Ákosé is - és a helyismeretük is jóval nagyobb. Nagyobb a városképük "felbontása".
Visszatérve a 6 milcsi jutikára. Bicske sem állhat túl jól anyagilag. Nemcsak a háború miatt, amire szívesen fogják. Ezért abszurdum ekkora összeget átvenni, nem beérni az egyébként is helyből magas javadalmazással, ami mellé még csoroghat más pozíciókból is szépen. Mindeközben a legeslegstabilabb büdzséről nyilatkozunk és egy nem is olyan hosszú, központi tankcsapdás utca megjavítását halogatjuk? Ebben tehát lényegében egyetértünk.
Abban tévedsz, hogy ne tudnám, hogy nem a képviselők párttagsági könyvének színén múlik, hogy megszavazzák-e saját jussukat sem vagy nem. De az érdekes lehet, hogy az egykori testületből egyetlen ember tartózkodott a 6 millió megszavazásától. Mindenki más helyeselte.
Azt mondod, vegyem a fáradtságot és menjek be az ülésre. Először is ez nem fáradtság, mert az fizikai fáradtságot jelentené. Vesszük a fáradságot. T nélkül. A mi hazánk. A mi anyanyelvünk. Ettől is szép. Anyanyelvünk a mi legszebb vidékünk és panorámánk és milyen jó általa megismerni más nyelveket is,
Középiskolásként kezdtem az újságírást. Sok bicskei témát feldolgoztam - nemcsak helyi lapoknak. Voltam üléseken, fórumokon, legtöbbször terepen - amikor azt szükségesnek tartottam. Megyek is még a külön meghívásod nélkül is, ha szükségét érzem vagy ha nekem írsz.
Sok ülést láttam felvételről, sok jegyzőkönyvet olvastam el, sokról érdeklődtem, ha nem értettem valamit, volt, hogy a csákvári hivatalos portált mutattam be posztjaimban, hogy így is lehet,mert itt mifelénk volt olyan időszak, amikor nyomozni kellett egy-egy bicskei napirend vagy jkv. után. Az njt-t az én kis blogom mutatta be a széles közönségnek, amit azóta is köszönök annak az olvasónak, aki felhívta rá a figyelmem.
Olvasóim képviseletében voltak és még lesznek olyan eredmények, amikor hatással lehetett e szerény helyi nyilvánosság - a helyi döntésekre, emberi sorsokra is. Legjobban az Ír az olvasó sorozatot, a helytörténetet szeretem. Problémákat feltáró beszámolóim javát általában úgy írom, hogy a lakossági érintettekkel egyeztetem a munkám - ami gyakorlatilag közös. A legjobb az volt, amikor egy nagyon nehéz helyzetben lévő családnak segíthettünk bicskeiekkel, összefogással. Sok ilyen volt, de egy eset a csúcs. Akárcsak a Bicske Szíve Parkért folytatott közös munka és kommunikáció.
Ha nem elég a saját szememnek vagy a saját fülemnek hinnem, ha ez kevés, akkor minden esetben az az igen megnyugtató számomra, ha így vagy úgy, de hiteles forrásból származó, akár nyilvános dokumentumra hivatkozhatok. Ez teszi a közlést vagy annak a törzsét hitelesen tényfeltáróvá. Nagyon örülök, hogy a Bicskei csevegő megjelenésével jóval kevesebb terhet rónak rám a mindennapok "Bicskéből". De vannak nehezebb esetek, amikor ők, az olvasók találnak meg, akik egy számukra megbízható embert keresnek. Ez a bizalom vagy régi, akár iskolai, munkahelyi ismeretségnek köszönhető, vagy "csak" annak, hogy olvastak már tőlem.
Politikai gondolkodásomra tettél megjegyzést soraidban. Ugye nem baj, hogy van nekem ilyen? Nem baj, hogy magyar vagyok, nemzeti, magyarkodás nélkül, kellően liberális és kellően konzervatív? Amikor a Spar előtt azt mondtad, hogy írjak alá A mi hazánknak, azt válaszoltam (ami a szívemen az a számon), hogy az ki van zárva. Ez most is így lenne. Ma is. Semmi változás :) Gyurcsány jutott eszedbe, hogy akkor én bizonyára rá. Legalább olyan távol áll tőlem Gy., mint A mi hazánk nevű platform. De ízlés, belátás, közéleti gondolkodás, műveltség, élettapasztalat, valódi hazaszeretet dolga többek között, hogy ki hová szavaz és mit gondol.
Soha az életben nem fog engem érdekelni, hogy akár listás képviselői minőségedben kivel vagy mivel szimpatizálsz a politikából. Semmi jelentősége. Ahogy az én megfontolásaimnak sincs igazán semmi. Paszicsnyek János vagy korábban Doktor Úr és Molnár Dani megnyilvánulásait azért is szívesebben osztottam - nem túl gyakran - , mert a gondolkodásunknak köszönhetően kialakult az együttműködés és bármi legyen a pártod neve, egyikünknél sem szereted jobban a mi hazánkat, Magyarországot. Azt sem állítom, hogy én szeretném jobban.
Próbáljuk, próbáld ne vagy ne csak pártos lencsén keresztül szemlélni a dolgokat.
Megértem, ha esetleg terveid vannak a pártban, ha bizonyítani akarsz, sok munkád lehet ebben a szerepben. De itt a mi kis falunkban csak az embert nézzük. Paszicsnyek János képviselő az egyik legnyitottabb, leginkább a városlakók felé forduló ember, nem a pártja, hanem a személyisége miatt. Csörgöl Ákos ugyanígy van, ismerem. Persze, ő tartja magát a szolgálati úthoz ott a magasban, ő egy diszkrét bankár, aki nem áll ki a katedrára könyvelési adatokkal. A katedrára tanár áll - lásd János említett beszámolóját. A Fideszben is van tanár, de ott a pártfegyelem meghatározóbb. Jut eszembe, nekem annyira elegem van a pártokból, hogy a saját szeretett szülőföldemen csak nem fogom az embereket jelvények és színek, holmi szavazási szokás alapján megkülönböztetni.. Úgy is mindenki oda voksol, ahová akar. Ha a figura visszaél hatalmával, ha gyűlöletet szít, ha diszkriminál, ha lop, csal, hazudik - akkor is minden mindegy milyen színű. Kenheti magára a ragyogó aranyat hajnaltól napestig, akkor is csak a valódi színére fogok asszociálni, hadd ne nevezzem nevén adventkor, de inkább kizárom magamból, mintha nem létezne, hogy ne is lássam, Tudod, rövid az élet.
Ha nem köszönnék vissza legközelebb, kérlek, köszönj megint :) Inthetsz is. Én is így teszek. Ha valaki ismer mindkettőnket, kérem, csekkolja, hogy rendesen viselkedünk-e. Mert Márai Sándor írja:
magyarnak lenni nem állapot, hanem magatartás.
Tegnap rendőrök, mentők és tűzoltó vonultak a katolikus temetőhöz.
A rendőrségre 2024. december 5-én reggel érkezett bejelentés a bicskei temetőben történt halálesetről, melynek körülményeit a rendőrség általános közigazgatási rendtartás szerinti eljárás keretében vizsgálja - válaszolta a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a Bicskei Szó kérdésére.
A Lelki Elsősegély elérhetősége:
Címlap | Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
Tel.116-123
Fejér vármegye illetékességi területén a bicskei önkormányzati tűzoltók november 22-én az alábbi tűzoltói beavatkozásokat végezték a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados szóvivő Bicskei Szónak adott válasza alapján.
A hír megkésett kiadása a Bicskei Szó hibája. A szóvivő azonnal válaszolt.
November 22-én kora reggel több személygépkocsi és egy teherautó elakadt a havas úton Bicske és Mány között. A bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók segítettek a személyautóknak feljutni az emelkedőn, majd – miután hókotró a burkolatot megtisztította – gépjárműfecskendővel a teherautót is felvontatták. Mány és Zsámbék között árokba csúszott egy személygépkocsi, amelyet drótkötéllel kivontattak. Bicskén elakadt egy nyerges vontató, amelyet drótkötél kihúztak a havas-jeges útszakaszról. Reggel az 1-es főútnál egy nagy lombkoronájú olajfa a lehullott hó súlya miatt az útra dőlt, akadályozta a forgalmat, a fát a tűzoltók motoros láncfűrésszel kivágták
Idén nyáron Mányon a dolomitbányában új barlangot, tavasbarlangot fedeztek fel - értesült a Bicskei Szó. Örömmel adjuk ki róla a legelső hírt a 30 méter mély (a bicskei katolikus templom 38,5 m magas, na most 38,5 az már láznak is magas) és 70 méter hosszú képződményről, aminek felmérése és részletes vizsgálata ezután következik.
Sajnos a film már nem elérhető. Jó, hogy láthattuk.
Azért lehet ez különösen fontos felfedezés (az általam nagyra becsült) barlangász-kutató-körökben, mert itt dolomitos az alapkőzet, ahol ez nem jellemző valamint a környéken nincs ismert, jelentősebb barlang. A Vértes 115 barlangjáról írnak. Dolomitban és még kétfajta mészkőben alakultak ki. A max. hosszúság 130 méter, a max. mélység 72 m. Többségük - ez a lényeg - a 10 méter hosszúságot és mélységet sem éri el. Forrás: budai-et-al_2008_vertes_magyarazo.pdf
Mindezt csak sokatmondó kontrasztként idéztem.
A tetejébe ez itt egy tavasbarlang a föld méhében. Biztos vagyok benne, hogy az elsőként leereszkedő és sokat látott kutató barlangászok álla is leesett volna a látványtól, ha a kobakjuk szíja nem tartotta volna meg azt.
A barlangász barát és én is azt mondom, sosem hittem volna, hogy Mányon vagy közelben ehhez hasonló barlangot találnak, dehogy még tavasbarlangot is...
A bánya reakciója pozitív tantörténetnek tűnik. Ők jelenthették be a lejárati akna megmutatkozását, ahogy ezt muszáj is volt, sőt, a bánya építette biztosra a lejáratot az üzem területének biztonságát megőrizve.
A Nagyharsányi kőbánya esetéről hallottam hasonló jókat éppen 30 éve. Egy robbantás után fedezték fel a kőbányászok a Nagyharsányi-barlangot 1994-ben, aminek mai neve: Nagyharsányi-kristálybarlang.
Emlékszem László bányamester barlangjára is a Bükk-fennsíkon. Láttam a peremről a mélységben a felhagyott bányát. Amikor felfedezték, László bányamester vasúti talpfákkal takarta ki a bejáratot, hogy védje. Okosba' - ahogy ezt ma mondani szokás - ő nem állt le a bányászattal, de 30 év múltán barlangászoknak mutatta meg, hogy mit védett meg a jövőnek. Ezért nevezték el róla. Írok is erről egy kedves élményemről szóló régi riportomban, ami ma is jól szól.
hegység területén összesen 115 barlang található. Ezek zöme dolomitban, néhány közülük Dachsteini Mészkőben, illetve Szőci Mészkőben keletkezett. A járatrendszerek ismert hossza max. 130 m, legnagyobb mélységük 72 m. Többségük a 10 m hosszúságot, illetve mélységet sem éri el. A legtöbb járat a déli lefutású, dolomitban kialakult völgyekben található, amelyek a szivárgó vizek oldó és a dolomitra jellemző fagyaprózódás hatására keletkeztek. Formakincse alapján néhány barlang freatikus, ún. keveredési korróziós folyamat során jött létre (Gánti-, Borostyán-barlang), míg hévizes barlangot csak egyet ismerünk Vértessomló mellett (Vértessomlói-barlang). Viszonylag jelentős tektonikus hasadékbarlangok találhatók a Gánt melletti bauxitbányákban, a bauxit feküjét alkotó dolomitban. Ezek kialakulásának kora még nem tisztázott. Érdekesség, hogy egyedül itt ismerünk cseppköveket, sőt, egyedül itt található az egykori karsztvíz felszínén kivált, ún. kalcitlemez-törmelék. A freatikus barlangok kialakulását — a budai-hegységi analógiák szerint — a pleisztocén fiatalabb szakaszára tehetjük az üregek karsztvízszint feletti jelenlegi helyzete alapján.
Kedden megszüntették a Bethlen Gábor utcában kialakult balesetveszélyes útszakasz kátyúját, amiről hat nappal ezelőtt számolt be a Bicskei Szó.
A bicskeiek blogjának van mire szerénynek lennie Gazdája nem feltétlenül gondolja, hogy a problémát az önkormányzati vezetésben ténykedő olvasóink elé táró híradásnak b.á.r.m.i. köze lehet a javításhoz.
Volt már olyan egészen más eset Bicskén, amikor egy utcafórum követelt megoldást ősz végén. Elhangzott a vezetőség részéről, hogy már nyár elején így tervezték megoldani, ahogy a lakosság kéri...
Lényeg, hogy a kistószegi felső kanyart, (a hajdani legjobb bicskei szánkópálya elejét) szépen rendbe tették.
Ez is megvan, még sincs este.
Várjuk a teljes utca útjának, járdáinak és csapadékvíz elvezetésének teljes megépítését.
Megírtam, hogy kevesebb szemét volt az utóbbi időben a határban és most megint egyre több. Szinte senki nem értett egyet velem abban, hogy kevesebb volt.
Egy olvasó írta magánlevélben: "A sok szemét amiatt van, hogy itt van már november közepe és ekkora városban nem volt még idén veszélyes hulladék gyűjtés.
A sitt vagy egyéb pl. háztartási hulladék elszállítási lehetőségéről nincsenek tájékoztatva az itt élők. Legalább félévente közzé kellene tenni. Hogy némi sitt letehető a Zöld Bicske területén,úgy mint a többlet zöld-hulladék is. Azt sem lehet tudni, hogy idén így volt-e.
A másik ok, hogy egy konténer drága,más lehetőségeket nem ismernek az emberek. Utána pedig nem járnak,hogy vannak cégek stb. akik elviszik.
Arról se tudnak sokan, hogy évente 3 köbmétert elvisz a Zöld Bicske,de kérni kell,sőt, már nem mindent visznek. Régen mindent el lehetett vitetni.s település szintén volt kijelölve egy nap amikor ezt megtették. Itt a környéken máshol még mindig így van.sőt Pesten is.Tudom a lomisok széttúrják, így se működik...
Én így érzékelem, én megoldom, én találok embert, tudom mit lehet és hova forduljak. De szerintem aki nem tájékozott - vagy valamiért nincs képben, ő inkább megoldja így. Na még több lett a szemetünk. Kényszerítőzik. Demonstrál. Igen, nem vagyok segítve? Akkor kirakom nektek ide a határba, innen szedjétek össze. Pont.
Kommentár az olvasói levélhez:
az elhagyott hulladék nagy része szerencsére nem veszélyes hulladék, vagyis a mennyiség nem a megszokott, de az elmaradt (vagy az elmaradás megszokott?) lakossági veszélyes hulladék gyűjtés miatt feltétlenül növekszik.
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, s hogy lesz-e végre Bicskén, egy járási székhelyen, Budapesttől 40 km-re - Európában és a 21. században hulladékudvar. Nagyon régi tartozás. Ha átadják, nem fényezheti magát senki, inkább sűrű bocsánatkérések közepette lenne érdemes beszédet tartani az elvesztegetett idő miatt. Mea culpa.
A Zöld Bicske már gyakorlatilag nem létezik, a korabeli feltételekkel együtt, vagyis a véleményem szerint a Collect Viridis már a korlátozott lomelszállítást is tovább korlátozta. Itt tartunk. De a szívügyünk.
Az egyértelmű tájékoztatás úgy tűnik, nem cél és eszköz mifelénk. A központ pszeudo-üzenete, ami a nemtörődömség következtében eljuthat: mindenki kezelje a hulladékát ahogy tudja és akarja. Gyakran előfordul, hogy a hulladék tulajdonos jóhiszeműen rábízza egy olyan emberre, akiben bízik, aki hivatalos, korrekt megoldást garantál, pénzt átveszi, majd jól kihajítja az egészet a csudába.
Véleményem szerint a növekvő illegális hulladéklerakás ügyében nem elég a hulladéknaptár közlése, nem elég a portál, sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni kommunikációban is erre a témára. Különösen onnantól, ha már működik a hulladékudvar avagy a még KÖZGÉP (!) által épített hulladékválogató, ami ugyan térségi beruházás volt, de mégsem működik. Rendet úgy lehetne tenni ebben a kérdésben is, ha mindenki kívülről tudhatná, milyen akár plusz hulladékot hogyan adhat át, hol, mikor, mit adhat le. Legyünk már egy kicsit konzervatívak szülőföldünk környezetvédelmét érintő kérdésekben!
Aki hegymenetben közlekedik kifelé a Kistószegről, a Kossuth térre nyíló egyenes előtti kanyarban a jobb szélen számíthat az úthibára.
A kátyú mellett a sóder terült szét. Kerékpárral könnyebben kerülhető, de ha ugyanezt autóval tesszük és kerüljük a leszakadt részt a keskeny kanyarban továbbá nem vagyunk itt elég ismerősek, s ha a be nem látható kanyarból gyorsabban jön le egy másik kocsi, akinek vezetője inkább offenzív mint defenzív, akkor abból kellemetlen találkozás lehet.
A tapasztalt és helyismerettel bíró autós, aki a koccanást/ütközést el akarja kerülni, inkább döccen egyet autóstól, mintha rendben lenne minden (is) - legfeljebb mondd mellé valami cikornyás trágárságot. Ami nem is szokása. De a legjobb elkerülni ezt a kijáratot, amíg meg nem csinálják. Az úthibát egyébként semmi nem jelzi. Jól van az úgy kategória.
Városunk gyorsreagálású önkormányzati vezetésének szíves figyelmébe további intézkedés reményében.
Lakossági önképviselet, érdekérvényesítő szándék és a helyi nyilvánosság szerény kis része kellett ahhoz, hogy ennyire gyorsan belássa a városvezetés korábbi tévedését. Előterjesztése szerint a polgármester is tarthatatlannak tartja, hogy a kertvárosias övezetben, ahol a telkeken 1-2 ház jellemző, 400 négyzetméterenként engedjenek különálló házakat építeni.
Valószínűleg még soha nem reagált érdemben Bicske vezetése egy utcafórumon felmerült, "alulról jövő kezdeményezésre", ami az egész várost érintő problémára hívta fel a megjelent hat képviselő és az alpolgármester figyelmét. A kertvárosias lakóterületre vonatkozó szabályozás megváltoztatásának első határideje november 30.
A holnapi testületi ülésen dől el, hogy a képviselő-testület elfogadja-e Bálint Istvánné polgármester előterjesztését. Minden bizonnyal egyhangúlag igennel szavaznak.
“Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének tagjaihoz több lakossági észrevétel is érkezett arra vonatkozóan, hogy a kertvárosias lakóterületbe sorolt építési telkeken több, akár 4-5 db lakást is tartalmazó épületek megépítését tervezik.
A szomszédos ingatlanok tulajdonosai nem értenek egyet a többlakásos lakóépületek elhelyezésével.
A lakossági akarat érvényesülése érdekében javaslom, hogy a kertvárosias lakóterületen elhelyezhető lakások számát korlátozzuk, különösen azokon a területeken, ahol jellemzően egy, legfeljebb kétlakásos lakóépületek vannak.
A HÉSZ hatályba lépése óta összegyűjtött jogalkalmazói tapasztalat alapján a HÉSZ további pontosítása is szükséges.
A HÉSZ módosítása a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.)Korm. rendelet (továbbiakban Elj.R.) 68 § (1) bekezdése szerinti egyszerűsített eljárás kereténbelül történik.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy döntését a határozati javaslatban foglaltak szerint hozza meg.
Bicske, 2024. november 12.
Bálint Istvánné
polgármester”
125_tre_mod_.pdf
A kertvárosias lakóövezet kézenfekvően a Kertvárost és a Telepet jelenti, de a kifejezés nyilvánvalóan azokat a bicskei utcákat is fedi, amik túlnyomórészt kertes családi házakból állnak. Például Csokonai, Vörösmarty, Bogya, Jókai, Ady, Bem, Szent László utcák stb. A központ a kivétel. Lásd a Szent István út Jakab köz sarkát, Jakab István László szülőházának helyén álló lakótömböt vagy azt a Plébánia mögötti telket, ahol vagy húsz lakásos ingatlant terveznek.
Megkérdeztem a jegyzőt néhány dologról, a harmadik kérdésünk a telkek Bicskén teljesen kimaxolt beépítési lehetőségére vonatkozott. Válasza szerint nem volt érthető valamint zavaros és összefüggéstelen a kérdés. Mentségére legyen mondva: lehet, hogy azért nem értette, mert nem is akarta?
Csekély értelműnek vagy helyi ügyekben járatlannak, tájékozatlannak egy jegyzőt nem gondolhatunk, egyetlen kérdés marad: miért nem kérdezett vissza, ha valamit tényleg nem értett, hogy azután pontos tájékoztatást adhasson?
A válasza tartalmazhatta volna, hogy a testület a Deák Ferenc utcában érdekeit képviselő lakosság utcafóruma és a helyi nyilvánosságba is bekerült probléma hatására végre napirendre vette a témát, A polgármesternek lesz egy előterjesztése november 15-én a kertvárosias lakóterületekkel kapcsolatban.
A www.bicske.blog.hu több olvasója kérdezett arról, hogy Bicske, Bethlen Gábor utcában és Tószeg utcában mikor kezdődik meg a járdaépítés illetve a csapadékvíz elvezető árkok kialakítása.
"A Bicske, Bethlen Gábor és a Tószeg utcákban a járdaépítés, illetve a csapadékvíz elvezető árkok kialakítása az operatív gazdálkodást meghatározó szabályzók alapján lefolytatott eredményes beszerzési - értékhatártól függően - közbeszerzési eljárásban kiválasztott vállalkozóval történő szerződéskötést követően kezdődik meg."
Választ valójában nem adott, mert a kérdőszó a "mikor?" volt, ami a munkálatok megkezdésére vonatkozott. Arról eddig tudtunk eddig is, hogy a munkálatokat adminisztratív módon is elő kell készíteni.
Szintén olvasói kérdést továbbítottunk: a Magyar Vöröskereszt bicskei irodája közelében lévő, több balesetet okozó járdaszakasz felújítása mikor kezdődik meg?
"A Magyar Vöröskereszt bicskei irodája közelében lévő járdaszakasz felújítása a környező - gyökereikkel a járdát alulról nyomó fák eltávolítása után kezdődik meg. A fák eltávolításáról a Bicskei Gazdasági Szervezet a saját ütemezése szerint gondoskodik."
Érdemi választ itt sem sikerül adni, mert nem szerzett be az ütemezésről valódi konkrétumot.
Lényeg azonban, hogy a város vezetése minden nyilvánosságra kerülő problémával foglalkozik. Nem azt állítjuk, hogy csak azokkal, ami az érdeklődés homlokterében vannak, nyilván számos háttér teendőjét elvégzi a vezetés, mint általában mindenki, aki munkát vállal.
Az olvasói kérdések továbbítására az e-Papír alkalmazást használta a Bicskei Szó.
1973-as fénykép. Bicskén a Deák Ferenc utcában az ott élők társadalmi munkában utat építettek. A költségek jelentős részét is ők állták, minden család egy akkori átlagfizetést adott a célra. A ma is meglévő padkaköveket is saját maguk gyártották le egy udvarban.
A szombati utcafórum vezetője Máté Csaba Deák Ferenc utcai lakos volt a képen látható ház előtt. A képen az édesapja, Máté Lajos látható. A fórum egyik célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az út rossz minőségére. A járda és az út elkészítésére számos - akár nyilvános ígéretet is kaptak már. Csörgöl Ákos alpolgármester arról biztosította a jelenlévőket a polgármester nevében is, hogy mindez meg fog történni. Az alpolgármester mellett hat képviselő fogadta el az utcabeliek meghívását, akiknek fő problémája a zsákutcába, egy telekre meghirdetett négy ház elképzelése volt.
Ezt sajnos Bicske rendeletalkotói tették lehetővé 2009-ben azóta is fenntartják ezt a lehetőséget. A városszerte fejét felütő projektek lakossági ellenzőinek csak reménykedés maradt abban, hogy a jövőre hatályba lépő kormányrendeletet Bicske is alkalmazza: eszerint egy ehhez hasonló méretű kb. 1700 négyzetméteres telekre maximum két házat lehet építeni.
Különösen fontos, hogy a fórumon a telek tulajdonosa, Koszta Zoltán építési vállalkozó is részt vett. Elmondta, hogy nem négy, hanem két házat kíván a területre építeni. Megerősítette itt is, hogy a négy ház megépítésére engedélyt nem kért és nem is kapott. A lakók a négy házas hirdetésre reagáltak, amit puszta véletlennek köszönhetően vettek észre. Értetlenség, felháborodás jellemezte őket akkor. Több esetben is felkeresték az önkormányzatot.
A vállalkozó mintegy harminc ember előtt ismételte el azt a fórumon, amit a Bicskei Szó már közölt: ő mint tulajdonos nem kíván a birtokára 4 házat felépíteni, kettő megépítését tervezi. Eddig nem kért és nem kapott építési engedélyt, a hirdetést igényfelmérés céljából adta fel és már nyáron kérte a hirdetés megszüntetését, ami eszerint rajta kívül álló okokból volt elérhető hosszú ideig. Ma már nem látható. A vállalkozó is egyetértését fejezte ki azzal a kérdésben megfogalmazott felvetésre, hogy utcákat kellene nyitnia Bicskén az önkormányzatnak.
Ez már csak a vállalkozó szavaitól független következtetés: ha a lehetőség az új utcákkal végre megnyílhatna előttük, kevésbé lenne keresett a négy házat egy telekre egy keskeny, ám központi zsákutcában verzió - például a most is fennálló problémák, a lakossági ellenvélemények miatt. Főleg akkor javulhatna a helyzet, ha az új utcák nem feltétlenül nagy telkekkel nyílnának meg, mert azok drágábbá tennék a teljes árat és az igény is kisebb lenne rájuk. Kevesebb vevő engedhetné meg magának. A tapasztalatok szerint a mai max. 500 négyzetméteres telkeken keresik a 150 nm körüli házakat. A telken melléképület, kocsibeálló, udvar és parkosított rész. Nagyobbat nem a mai vevők túlnyomó része nem kíván venni.
Elhangzott a beszélgetésekben, hogy Bicske minden érintett utcájának lakói, akik a csontig beépített telkek közelében élnek - létrehozhatnának egy informális érdekérvényesítő csoportot, ami képviseli a bicskeiek érdekeit ebben a tekintetben valamint fellépnek annak érdekében, hogy az önkormányzat vezetése gondolja át újra a vonatkozó, sok itt élő szerint rossz döntéseit. Mindez a nemzet prókátoráról elnevezett bicskei utcában történt, ahol önmaguk prókátoraiként léptek fel az ott élők.
(“Folytassuk együtt!” Ez volt a testület többségét jelentő pártalakulat kampányának szlogenje. Az ehhez hasonló felelőtlen döntéseket sem egyedül, sem együtt nem kellene folytatni. A képviselőktől sokkal nagyobb előrelátás, megfontoltság odafigyelés elvárt a város ügyeiben - írta egy olvasó az első Deák Ferenc utcai helyzetet bemutató Bicskei Szó cikkre reagálva. Abban a munkában mellesleg az is ott áll, hogy 1990 óta nem volt utcanyitás Bicskén.)
Tudni érdemes, hogy a házak telekre zsúfolás gondolata nem bicskei szakértőktől származik. Nem tudjuk, hogy mennyit fizetett érte Bicske városa, arról sincs információnk, hogy született-e egyáltalán ellenvélemény.
Igen, igaz, ami elhangzott szombaton is magánbeszélgetésben: aki ilyen házat vesz, nem kell annyit telekre költenie valamint ha csak aludni jár haza, nem kell foglalkoznia a kertműveléssel - ez az érv a konstrukció mellett.
Akik ezt hallották, így reagáltak:
“- Elsőrendűen a már itt élők érdekeit kell szem előtt tartani, nem pedig azokét, akik ideköltöznek. Kérjük, hogy a jövőbeni hasonló építkezések tervezésekor vegyék figyelembe a már régebb óta ott élő lakóközösség jogos érdekeit is az újonnan beköltözőkkel szemben, hogy a már ott élők életminősége és nyugalma ne sérüljön az ehhez hasonlóan nem végiggondolt elöljárói döntések következtében.”
A bicskei Hősök terén sokszor megfogalmazott igyekezet is érthető: vonzóvá szeretnék tenni a települést, emelni a lélekszámot. A közelben - főleg az agglomerációban - szinte mindenhol emelkedik a lakosságszám. Bicskén inkább stagnál és örömöt jelent, ha nem csökken. De hogy pl. a központi vagy bárhol lévő telkek négy vagy huszonegy otthonnal való beépítése nem fogja vonzóbbá tenni Bicskét - ez is biztos.
Az első beszámolónkban az áll, hogy nem volt tájékoztatás. Pontosítunk: teljesen nyilvános volt minden a hivatalos honlapon. Ha időt szán rá a kutató, biztosan fel lehet túrni meg ma is, annak ellenére, hogy a Bicske hivatalos honlapja kifejezetten nem felhasználóbarát. (Miért nem az?) Törvényesen, formailag ennél csak akkor lehetett volna nyilvánosabb, ha mindenkinek levelet küldenek róla. Az is valószínű, hogy többen elolvasták, véleményezték azt.
Hangsúlyozni kell, hogy a telkek ilyen szintű beépíthetőségének lehetősége már korábban is megvolt, 2009-ben vezették be - csak kevésbé használták ki. Ma pörög a biznisz, előtérbe került a profit, épül négy ház kertvárosi zsákutcába egy telekre - ez már aztán egyből feltűnő, szembetűnő lett a bicskei polgároknak, különösen a szomszédoknak. A városházára nem járó, a 30 napos kifüggesztéseket nem követő és nem is annyira netező lakosság számára a négy vagy még több ingatlan építését egy telekre már nem lehet nem észrevenni. Hogy a Bicskén a közpénzből finanszírozott felületeken miért nem jelent meg semmilyen tájékoztatás pl. utcánként, tételesen - azt a képviselőktől vagy a jegyzőtől kellene megkérdezni. Bár akkor is igaz lenne, hogy az épülés megkezdéséig csend lenne és néma tartomány.
A radikális bicskei liberalizáció mellett döntő főleg konzervatív testület szabályozása szerint, szinte minden - korábban hosszú, nagy kertes, vagyis főként a városközponti részen lehetőség nyílik erre a konstrukcióra. Lehet olyan hely, ahol ez teljesen jogos.
De a háttérben valójában az állhat, hogy önkormányzat megspórolja az utcanyitás, a közművesítés, a közvilágítás kiépítésének stb. költségét és azok fenntartását. Tudatos is lehetett ez a spórolás, hiszen bárhol van az a ház, a Bicskén megduplázott építményadót mindenhogyan be kell fizesse a tulajdonos.
A november 9-én a Deák Ferenc utcában megtartott lakógyűlés után a bicskei képviselő-testület elé tárta az ott élők közössége a lakossági kérdéseket és kéréseket, amelyekre választ várnak. A lakógyűlés és az utca lakóinak közös fellépése kiváló minta lehet azon utcák lakói előtt, akik környezetét hasonló módon sújtanak a magas hivatal rendeletet alkotóinak döntései.
Kérik, hogy legalább Bicske, Deák Ferenc utcára (zsákutca) vonatkozóan azonnali hatállyal változtatási moratóriumot rendeljenek el, amíg elfogadásra nem kerül a felülvizsgált Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ).
Kérik, hogy a testület kezdeményezze a hatályban lévő HÉSZ felülvizsgálatát. Kérésük az, hogy a Deákban egy telekre ne épülhessen kettőnél több lakás. (Ha nem tévedek, de erről még tájékozódnom kell, a változtatási tilalmat csak és kizárólag az önkormányzat rendelheti el rendeletében - a szerk.)
Kérik az utca elejére a 30 km-es sebességkorlátozásra vonatkozó táblát tegyenek illetve az utcát lakóövezetté kérik alakítani. Céljuk, hogy az utca átjárható legyen és nagyobb autók (tűzoltóautó, mentőautó, hulladékszállító jármű stb) is zavartalanul tudjanak közlekedni az utcájukban. Céljuk ezzel a balesetveszély csökkentése, hiszen az utcában gyermekes családok is élnek.
Kérik a rendkívül rossz minőségű út és járda megjavítását, újraaszfaltozását illetve új járda mépítését, valamint lehetőség szerint parkoló-szigetek kialakítását az úttesten, olyan formában, hogy a segítségnyújtó járművek vagy a szolgáltatók szállítói mindenképpen eljuthassanak a céljukhoz.
A november 11-vel, a mai hétfővel kezdődő hétre az önkormányzat képviselőivel ígért személyes találkozó időpontjáról mielőbbi tájékoztatást kérnek és egyben jelzik, hogy a szerdai nap munkahelyi elfoglaltságok miatt sajnos nem megfelelő számukra.
Hatvannégy Deák Ferenc utcai lakos az aláírásával tiltakozik az ellen, hogy egy telekre négy 95 négyzetméteres+tetőtér családinak nevezett házat építsenek utcájukba. A 64 aláírás szinte 100 százalékos ellenvéleményt és tiltakozást jelent. FRISSÍTÉS:Értesülésünk szerint a telektulajdonos vállalkozó nem kíván 4 házat építeni a Deák Ferenc utcai telekre. Építési engedélyt nem kért, nem kapott. Tervek sem készültek. Két ház megépítését tervezi, amit a gyermekeinek szán. A félreértést a négy ingatlanos hirdetés okozhatta, ami immáron nem aktuális.
Az utcában 58 ház van. Ebből 54 lakott. 44 ház képviseletében jegyezte a tiltakozást 64 fő Bicske, Deák Ferenc utcában.
"Alulírottak, a Deák Ferenc utca lakói, tiltakozunk az ellen, hogy a szűk, rossz minőségű (útburkolattal rendelkező - a szerk.) zsákutcánkban egy telken több lakóépület épüljön, ami rendkívüli módon megváltoztatja utcánk kertvárosias jellegét és az utca közlekedését is ellehetetleníti."
A hirdetés alapján az épülő házak ára 82 millió forint. A családi ház idézőjeles, a telekre nem sok gyümölcs- vagy díszfa ültethető. Maximum mutatóba. A zöld környezet is megkérdőjelezhető kijelentés.
A vonatkozó önkormányzati rendelet nincs tekintettel a bicskeiek érdekeire. Ha ez így marad, akkor egyre több házat vesznek meg az elbontás érdekében, ahová aztán akár 4 házat építenek. A városképi szempontok ilyenkor a polgármesteri íróasztal legalsó fiókjába zárva? Vajon ez a tendencia mennyiben veszi figyelembe a városrendezési tervet? - tehető fel a kérdés.
Az ott élők egységes akaratú közössége november 9-én szombaton 14 órára lakossági fórumot hívott össze a Deák Ferenc u. 45., az üres telek elé. (Rossz idő esetén is lesz helyszín a közelben.) A polgármester, az alpolgármester, a képviselők is meghívást kapnak abból a megfontolásból, hogy a Bicskére már-már jellemző “egy telekre négy házat” projekt nem csak a két közvetlen szomszéd és az utcában élők problémája, hanem a város teljes területén problémákat okozhat. Bálint Istvánné polgármestert tájékoztatták. Tessely Zoltán országgyűlési képviselő titkárságától időpontot kértek.
“Kinek az érdeke ez valójában?” - fogalmazódik meg a kérdés sokakban.
A szülőföld tiszteletéhez és az ahhoz szervesen kapcsolódó környezettudatossághoz sincs sok köze. A városszerte több helyen is látható projektek "ökológiai" lábnyomáról nem is szólva.
A tulajdonhoz való jog alkotmányos alapjog. A pihenéshez való joguk sérülhet saját otthonukban - állítják. A szomszédban nem egy, hanem a 4 db ház - 4 család élete és minimum 6-8 db autó szinte állandó mozgása zajhatást okoz. A telekre történő ki- és behajtás mellettük és velük szemben zajlana.
Az utcában a telkeket a szomszédok csak részben választják el kerítéssel. A belső területek szabadok, nyitottak. Az új "utca" megnyitásával ezek bárki számára elérhetők lesznek.
A 4 házas telek környékén álló ingatlanok forgalmi értékének csökkenésétől is tartanak. Az eddigi parkosított, gyümölcsfákkal beültetett, zavartalan nyugalmat biztosító saját területük mások által is beláthatóvá válik, ami zavaró a megnövekvő forgalom zaja mellett.
Az utcában többen is születésüktől fogva élnek itt, az életük során munkájukkal megszerzett értékeket látják jelentősen sérülni abban, ahogyan ez a sorházas építkezés felborítja az eddigi környezetüket.
Bicske város nem szabályozta le az ingatlanon építhető lakóegységek számát, de a hamarosan érvénybe lépő új országos szabályozás erre is kitér. Kertvárosias lakóövezetben nem épülhet ennyi lakóház egy telken.
280/2024. (IX.30) Korm. rendelet
Jelenleg 350 négyzetméterenként épülhet ház egy telekre Bicskén. (Gratulálunk a rendelet alkotóknak és akik ezen nem változtatnak.) A Deák Ferenc utcai egy 1700 négyzetméteres telek. A házak 1400 négyzetmétert foglalnak majd el. A maradék 300 négyzetméter be nem épített terület pedig 75 négyzetméter lesz házanként… “Családi ház” újragondolva…
Az utcabeliek többségét nem szomszédként érinti a jelenség. (Még nem.) De egyáltalán nem szeretnék azt, hogy saját szomszédjaikban, akár két oldalról is négy-négy családi háznak nevezett épületet húzzanak a kizárólag profitorientált elképzeléssel.
A szomszédok a mai törvények szerint nem is kapnak tájékoztatást. Ha jól tudjuk, 300 négyzetméternél nagyobb ház esetén tartozik ezzel az építtető. Ezt a “városfejlesztést” is csak a hirdetésekből https://ingatlan.com/34262992 vették észre. 82 millió forintért épülnek majd házak a Deák Ferenc utca 45. szám alatt.
Nem érezték szükségét az erről a projektről hivatalból biztosan tudó polgármesteri hivatal választott vezetői és a minket szolgáló képviselők, hogy idejében "konzultáljanak" és tájékoztatást adjanak a haza bölcséről elnevezett utcában élő bicskei polgároknak?!
A jól javadalmazott lokálpatriótaként miért nem tisztelték meg a közvetlen szomszédokat vagy éppen az egész utcát a tisztességes tájékoztatással? Nem kellett volna velük is megbeszélni, ha már annyira a szívük ügye Bicske?
De igen, tájékoztatni kellett volna őket tisztességből. Miért nem tették?
Kiknek az érdeke mindez?
Az aláíró utcabeli embereké biztos nem.
Az utca útburkolatának állapota rossz. Felújításának ígéretével tele a padlás. 2025. január 1-től már nem 350 négyzetméterenként épülhetnek házak egy telekre a Magyar Közlöny szerint Magyarországon, hanem 550+50 négyzetméterenként. Vagyis az 1700 négyzetméteres birtokra csak két ház épülhet jövőre, nem négy. Nem kellene elgondolkodni a bicskei városházán, a “magas hivatalban” is azon, hogy az új szabályozás szelleméhez kellene tartsák magukat és változtassanak a bicskei regulán mielőbb?
Nem kellene a tisztelt testületnek tanulmányi kirándulásra utazni Zsámbékra, ahol 1500 négyzetméterre 1 ház épülhet és melléképület bizonyos övezetekben? Válasz: de, igen.
Ha jól menő építőipart, jól mutató statisztikát, lélekszám növekedést óhajtanak a városban, miért nem nyittatnak új utcákat Bicskén? A rendszerváltozás óta alig nyílt itt új utca. Egy négy házas kertvárosi átlag-telket úgy képzeljünk el, hogy a hat méter magas házak sorakoznak pl. a jobb oldalon végig az egyik szomszéd kertje fölött, a bal oldalon pedig az út, az “utcarész”. Ez így nem annyira zsebbenyúlós az önkormányzatnak, mert ha a város nyitna utcát, annak a költségeit pl. az adókból létrejött költségvetésből és más bevételekből kellene fizetnie.
Ez lenne itt a városfejlesztés? Biztos, hogy jó irány? Ki nem tudta az egykori árverési áron megszerezni Bicskének az Erőmű-tó körüli belterületi hektárokat és pontosan miért nem? Akar róla beszélni?
A hat méter magas házak a szomszéd kertjét durván 100 méter hosszan árnyékolják be első métertől az utolsóig. Miért van az, hogy erről az önkormányzati vezetők, képviselők és a jegyző részéről az érintett utcák kapcsán semmiféle nyilvános tájékoztatás nem látott napvilágot? Miért nem foglalkoznak rendszeresen mindezzel, miért hallgatják el ezt a jelenlévő problémát a közpénzből fenntartott felületeken? A városvezetés szerint nincs ezzel gond? Kinek az érdeke a teljes hallgatás és egészen pontosan miért? Folyamodjunk A magyar nyelv értelmező kéziszótára kézikönyvhöz. Mivel a Telepről, az egykori nevén Szent István-telepről is elmondható, hogy kertváros, vonatkoztassuk ezt a meghatározást Bicskének arra a részére is és más területeire is, hiszen a kivételeket egy kezünkön meg tudjuk számolni.
A kertváros kertes családi házakból álló városrész vagy a ritkább értelmezése szerint: teljes egészében kertes házakból épült város - fogalmaz a lexikon. 1700 négyzetméteren épült 4 háznak nemhogy kertje nincs, de még udvara is alig.
Vasárnap Krajczár Gyula (1935-2023) születésnapja alkalmából érkeztünk Vitányvárhoz, Gyuszi bácsi pihenőjéhez, az ő emlékére elhelyezett padhoz. Harminckilenc erdőjáró és három kutya érkezett főleg Bicskéről. A csapat nagyobb része a Rugógyártól, néhányan a távolabbi Csákányospusztáról indultak.
Gyuszi bácsi gyermekei, unokái és hozzátartozóik is jelen voltak ismét. Ők a Pertl Attila által készített pad felállításakor is itt voltak, amibe Németh Zoltán véste bele ezt az örökbecsű mondást is: "Pazar!" Pezsgő és süti, a kultikus várrom és a táj csodálata valamint beszélgetés. A legjobb rész az volt, amikor Petrik Zsuzsanna köszöntése, emlékezése után többen felidézték Gyuszi bácsit és barátait az erdőjárással kapcsolatban.
A legjobb az ő vejének, Miszlay Zoltánnak a visszaemlékezése volt. Elnézést, ha nem pontosan idézem: bemutatkozásuk, első találkozásuk (?) egy túrán történt, ahol Gyuszi bácsi alig vagy nem is beszélt vele. Aztán történt valami, amikor azt mondta: "Jól van, jó turista leszel." Ennek a mondatnak erős többletjelentése lehetett a kérővel szemben hivatalból teljesen bizalmatlan lányos apuka részéről - az elfogadás jelzése -, de nem szeretném túlmagyarázni, hiszen mindenki érti.
A legnagyobb derültséget szintén Zoli által megmutatott, Gyuszi bácsira jellemző mozdulat vagy tartás hozta. Ismerjük, amikor az ember úgy beszélget elgondolkodva, hogy pl. a bal hüvelykujj begye az áll alá, mutatóujj fülig ér, többi ujj behajtva, a bal könyék a "szügy" magasában átvetett jobb kézzel megtámasztva. Ez a gondolkodó, figyelő, elemző ember tartása. "Tényleg!" A ráismerés örömét hozta mindez. Gyuszi bácsi tényleg ilyen volt néha, nem sokat beszélt, viszont kérdezni azt szeretett és valóban figyelt arra, amit mondtak neki. Én legjobban a rövid felnevetéseire emlékszem, de arra is, ahogyan hangzik, az arcára is és ahogy a válltáskát ballal eltartva megfordul egy pillanatra akár menet közben. Ez a Gyuszi bácsi visszanéz című film. Remélem, lát bennünket a padjánál. De ha nem, hát úgy is jó.
Különösen örültem annak, amikor Zsuzsa felolvasott Ervin megemlékezéséből, amit a Bicskei Szó közölt először, majd a Bicskei Újságban is megjelent. "Másfél millió lépés Gyuszi bácsival" - ez a címe.
Vitány után néhányan - gyerekekkel együtt - a Szép Ilonka-forrást és a hozzávezető utat is megszemléltük oda-vissza. Találkoztunk Edével és családjával az erdőben, szintén bicskei erők és ők egy orom pazar panorámájáról beszéltek. Onnan jöttek. Én ott még sosem jártam. Legközelebb megnézzük kerékpárral.
Fotóztam sokat és a vártorony képét látva kedves, fővárosi szerkesztőm (Határok nélkül, Magyar Rádió, 90-es évek) kommentben kérdezett a romról.
Válaszom: szinte hazajárunk ide iskolás korunktól mindmáig. Imádom a Vértest. Volt egy tanárunk, aki a túracsoportot vezette. vele voltunk itt először és még sokszor - négy évszakban. Az ő emlékére állítottak egy padot tisztelői Petrik Zsuzsanna vezetésével. Ő tanítónő, akinek legelső első osztályosai éppen mi voltunk. A padot egy évfolyamtársam, túratársam, Pertl Attila készítette. jó érzés, hogy ennek a csapatnak én is tagja lehetek. Aki ezt írta Gyuszi bácsiról, gyerekkori barátom. Ide tartottunk talán hetedikes korunkban Gyuszi bácsival, amikor egy korábbi csetepaténk ellenére Vitány felé félúton összehaverkodtunk Ervinnel. Másfélmillió lépés Gyuszi bácsival - Bicskei Szó
- Hát akkor innen a túrázás szeretete? - kérdezte.
- Abszolút - válaszoltam. Azt már csak most teszem hozzá, hogy a mások által szervezett elképesztő jó vándortáboraival együtt. Őrség, Zemplén.Ormánság, Börzsöny. Két hét túra. Csak az elsőn nem voltam.
Ervin és felesége, Márti - vasárnap is ott voltak, ahogy a pad állításánál is.
(Szolgálati közlemény: nagyon örültem, hogy Lipták Csilla osztálytársam is eljött. Zárójel bezárva.)