hu.wikipedia.org

Eintracht Frankfurt – Wikipédia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Eintracht Frankfurt labdarúgócsapat a németországi Frankfurtban.

Két 1899-ben alapított frankfurti klub, a Victoria és a Kickers egyesüléséből jött létre 1911-ben a Frankfurter Fussball-Verein, az Eintracht jogelődje. 1912-től 1914-ig három bajnoki címet szereztek a Nordkreis-Ligában. A német klub a labdarúgással szemben sokáig a tornát részesítették előnyben, de a húszas évekre ez már megváltozott, ekkortól vette fel az egyesület az Eintracht nevet. 1932-ben majdnem német bajnok lett, de végül nürnbergi döntőben június 12-én a Bayern München 2–0 arányban nyert Oskar Rohr és Franz Krumm góljaival.[1][2] A nevezetes európai kupákban kétszer játszhatott döntőt, az 1960-as bajnokcsapatok Európa-kupája-döntőjében 7–3-ra kaptak ki a glasgowi Hampden Parkban a Real Madridtól, amelyben Puskás Ferenc a sorozat történetének egyetlen döntőbeli mesternégyesét jegyezte.[3] Az 1967-es Intertotó-kupa-győztesei lettek, miután az Inter Bratislava együttesét 4–3-ra legyőzték. Az 1979–80-as UEFA-kupa-sorozatot is sikerült megnyerniük, az elődöntőre négy nyugatnémet klub maradt állva, de a Bayern Münchent és a Borussia Mönchengladbachot is legyőzték.

A kupát 1974-ben, 1975-ben, 1981-ben, 1988-ban és 2018-ban nyerték meg.[4] A 2018–2019-es Európa-liga szezonban az elődöntőig meneteltek, az angol Chelsea ellen 2–2-es összesítéssel, büntetőkkel maradtak alul.[5]

2022-ben a csapat megnyerte az Európa-ligát, miután a döntőben 1-1-es állás után tizenegyesekkel (5-4) legyőzték a skót Glasgow Rangers együttesét.

A Deutsche Bank Park Frankfurt városának legnagyobb labdarúgó arénája. 1925. május 25-én nyitotta meg kapuit Waldstadion néven, de azóta többször is felújították,[6] legutóbb a 2006-os világbajnokság előtt. Befogadóképessége 58 000, ebből 38 000 ülőhely. Legmagasabb nézőszámát az 1959-es Eintracht Frankfurt–FK Pirmasens mérkőzésen érte el, a Waldstadionba akkor 81 000 néző látogatott ki.

Az Eintrach címere 1945-1951 között.

Frankfurt város címeréből a büszke, koronás sas már az alapítástól kezdve ott feszítette szárnyait eleinte a Frankfurt FV, majd az Eintracht Frankfurt logóján. Az állandó köralapban a sas a színét és a formáját többször változtatta, fehér, fekete és piros alapon volt piros és fehér is, 1920-ban lekerült a fejéről a korona, 1999-ben pedig visszahelyezték. És az Eintracht szóra utaló E betű is ott virít a címerállat mellkasán.

2024. Augusztus 31. szerint.
# Poszt Név
1 Németország K Kevin Trapp (csapatkapitány)
3 Belgium V Arthur Theate
4 Németország V Robin Koch
5 Svájc V Aurèle Amenda
6 Dánia KP Oscar Højlund
7 Egyiptom CS Omar Marmús
8 Algéria KP Farès Chaïbi
9 Horvátország CS Igor Matanović
11 Franciaország CS Hugo Ekitike
13 Dánia V Rasmus Kristensen
15 Tunézia KP Ellyes Skhiri
16 Svédország KP Hugo Larsson
18 Németország KP Mahmoud Dahoud
19 Franciaország KP Jean-Mattéo Bahoya
20 Törökország KP Can Uzun
21 Németország V Nathaniel Brown
22 USA V Timothy Chandler
# Poszt Név
23 Magyarország KP Krisztián Lisztes
26 Franciaország KP Éric Junior Dina Ebimbe
27 Németország KP Mario Götze
28 Németország KP Marcel Wenig
29 Franciaország V Niels Nkounkou
31 Németország V Philipp Max
33 Németország K Jens Grahl
34 Németország V Nnamdi Collins
35 Brazília V Tuta
36 Németország KP Ansgar Knauff
40 Brazília K Kauã Santos
41 Kamerun V Jérôme Onguéné
44 Ecuador V Davis Bautista
45 Németország KP Mehdi Loune
47 Magyarország KP Noah Fenyő
48 Spanyolország CS Junior Awusi
49 Marokkó CS Anas Alaoui
  1. kicker Allmanach 1990, by kicker, page 161 & 165 - German championship 1903 to 1963, accessed: 21 April 2009
  2. German championship 1931-32 RSSSF.com, accessed: 21 April 2009
  3. The great European Cup final of 1960 remembered. BBC, 2010. május 19.
  4. Német Kupa: Détári a példa – 31 év után ismét magyar(ok) a döntőben
  5. El: tizenegyesekkel a Chelsea jutott be a döntőbe
  6. 24.07.1925-28.07.1925: Erste Arbeiter-Olympiade in Frankfurt am Main. Archiv der sozialen Demokratie. (Hozzáférés: 2017. február 27.)

Commons:Category:Eintracht Frankfurt