Franciaország régiói – Wikipédia
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Franciaország közigazgatási beosztása |
---|
Közigazgatás |
Egyéb |
A régiók (franciául: région) a Francia Köztársaság legmagasabb szintű, legnagyobb területű közigazgatási egységei. 2016. január 1. óta az ország 18 közigazgatási régióra oszlik. Ezek közül 13 európai (12 kontinentális és Korzika), 5 pedig tengeren túli. A 13 európai régió mindegyike 2 és 13 között változó számú megyére (département) oszlik, a tengeren túli régiók mindegyike önálló megye, szokás „tengeren túli megyéknek” is nevezni őket.
A régiók nem rendelkeznek saját törvényhozással. Adókat vethetnek ki, a központi kormányzat egészíti ki költségvetésüket az általa kivetett adók egy részének átutalásával. További jelentős költségvetés felett rendelkezik a regionális önkormányzat (conseil régional), melynek tagjai választott képviselők. A régiók egyik legfontosabb feladata a középiskolák építése és felszerelése. A régiók befolyással rendelkeznek az infrastrukturális kiadások, pl. az oktatás, a helyi közlekedés, az egyetemek és a kutatás, ill. a vállalkozóknak nyújtott támogatások ügyében is. Ez azt is jelenti, hogy a gazdagabb régiók mint pl. Île-de-France vagy Rhône-Alpes vezetői pozíciói rangos állásnak számítanak az országban.[forrás?]
Az új régiós felosztást a francia Nemzetgyűlés 2014-ben fogadta el. Az új régiók 2016. január 1-jétől működnek, némelyikük megmaradt korábbi formájában, a többiek a korábbi régiókból jöttek létre összeolvasztással.
Fekvés | INSEE-kód | Zászló | Név (francia név) |
Székhely | Népesség (fő) |
Terület (km²) |
---|---|---|---|---|---|---|
01 | Guadeloupe (Guadeloupe) |
Basse-Terre | 404 635 | 1 628 | ||
02 | Martinique (Martinique) |
Fort-de-France | 392 291 | 1 128 | ||
03 | Francia Guyana (Guyane) |
Cayenne | 237 549 | 83 534 | ||
04 | Réunion (La Réunion) |
Saint-Denis | 828 581 | 2 504 | ||
06 | Mayotte (Mayotte) |
Mamoudzou | 212 645 | 376 |
A Franciaország európai részeit alkotó 96 megye (département) 22 régióba van beosztva, ezeken kívül a négy tengerentúli megye (Guadeloupe, Martinique, Francia Guyana és Réunion) is egy-egy tengerentúli régiót alkot. Korzika egy ún. kollektív territórium, de a köznapi használatban régióként tartják számon. A régiók főleg az infrastruktúra és a felsőoktatás fenntartása és fejlesztése terén rendelkeznek feladattal és hatáskörrel.
Az anyaországban (Korzika kivételével) egy régió átlagos szárazföldi területe 25 809 km².
Magyar elnevezés | Francia elnevezés | Székhely | Zászló |
---|---|---|---|
Aquitania | Aquitaine | Bordeaux | |
Alsó-Normandia | Basse-Normandie | Caen | |
Auvergne | Auvergne | Clermont-Ferrand | |
Bretagne | Bretagne | Rennes | |
Burgundia | Bourgogne | Dijon | |
Centre-Val de Loire | Centre | Orléans | |
Champagne-Ardenne | Champagne-Ardenne | Châlons-en-Champagne | |
Elzász | Alsace | Strasbourg | |
Felső-Normandia | Haute-Normandie | Rouen | |
Franche-Comté | Franche-Comté | Besançon | |
Île-de-France | Île-de-France | Párizs | |
Korzika | Corse | Ajaccio | |
Languedoc-Roussillon | Languedoc-Roussillon | Montpellier | |
Limousin | Limousin | Limoges | |
Loire mente | Pays de la Loire | Nantes | |
Lotaringia | Lorraine | Metz | |
Midi-Pyrénées | Midi-Pyrénées | Toulouse | |
Nord-Pas-de-Calais | Nord-Pas-de-Calais | Lille | |
Pikárdia | Picardie | Amiens | |
Poitou-Charentes | Poitou-Charentes | Poitiers | |
Provence-Alpes-Côte d’Azur | Provence-Alpes-Côte d'Azur | Marseille | |
Rhône-Alpes | Rhône-Alpes | Lyon |