hu.wikipedia.org

Hildesheim – Wikipédia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hildesheim város Németországban, Alsó-Szászország tartományban, a Hildesheimi egyházmegye püspöki székvárosa.

Hannovertől mintegy 30 km-re délkeletre, az Innerste folyó (a Leine egy kis mellékfolyója) partján fekszik.

Hildesheim 1572-ben
Hildesheim, Főtér

A város fontos kereskedelmi és hadiutak csomópontjában keletkezett. Nevét egy Hildwin nevű germán földbirtokosról kapta.

A település 815-ben a Hildesheimi egyházmegye székhelye lett, és ekkor kezdték építeni a dómot is. 1200-ban az óvárost védőfallal vették körül, a faltól keletre épült fel az újváros.

1367-ben csatlakozott a Hanza-szövetséghez és szabad birodalmi város lett.

1813-ban, a napóleoni háborúk után a Hannoveri Királyság része lett, majd 1866-ban azzal együtt Poroszországhoz csatolták.

Ipari város számos főiskolával, operettel és színházzal.

A várost érinti az A7-es autópálya.

  • Szent András-templom – A 14. század végén épült. 118 méter magas tornya a városban a legmagasabb.
  • Szent Mihály-templom – az egyik legszebb és legjelentősebb román stílusú templom. 1007-ben kezdték építeni a szinte erődszerű, hatalmas, háromhajós bazilikát.
  • Werner-ház (Wernerhaus)
  • Dóm (Dom St. Mariae)
  • Roemer- und Pelizaeus-Museum – Németország egyik legnagyobb egyiptomi gyűjteménye.
  • Városháza (Rathaus) – A gótikus városházát 1268-ban kezdték építeni, majd többször is átépítették.
  • Rolandsbrunen – 1540-ben épített szép kút.
  • Hildesheim 1900 körül

    Hildesheim 1900 körül

  • A dóm

    A dóm

  • Kolostor

    Kolostor

  • Bronz keresztelőmedence

    Bronz keresztelőmedence

  • A dóm kriptája

    A dóm kriptája

  • András-templom

    András-templom

  • Magdolna-templom

    Magdolna-templom

  1. Alle politisch selbständigen Gemeinden mit ausgewählten Merkmalen am 31.12.2023 (német nyelven). Szövetségi Statisztikai Hivatal, 2024. október 28. (Hozzáférés: 2024. november 16.)

Ez a szócikk részben vagy egészben a Hildesheim című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.