Juliano Belletti – Wikipédia
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Juliano Haus Belletti (Cascavel, 1976. június 20. –) olasz származású brazil labdarúgó,Hátvéd.Korábban játszott középpályásként is, játékáért Ezüstlabdával is díjazták.Pályafutása során megfordult a FC Barcelona és a Chelsea FC csapatában is.Világbajnok,UEFA-bajnokok ligája győztes.
A Villarreal-nál töltött sikeres évei után 2004-ben a Barcelonához igazolt, ahol a csapat első számú jobbhátvédje és kulcsjátékosa lett. Az első szezonja után elvesztette biztos helyét a kezdőcsapatban.
Egyetlen Barcelona-beli gólját a 2006-os Bajnokok Ligája döntőjében lőtte 2006. május 17-én, amivel győzött a csapata az angol Arsenal ellen.
2007. augusztus 23-án a Chelsea hivatalosan is bejelentette, hogy Belletti 3 évre szóló szerződést kötött velük. Első Premier League mérkőzését 2007. augusztus 25-én játszotta a Portsmouth FC ellen; John Obi Mikel cseréjeként lépett pályára a 64. percben. A Chelsea nyerte a meccset 1–0-ra.[1]
Kezdőként az Aston Villa ellen lépett pályára a Villa Park-ban. A Chelsea elveszítette a mérkőzést 2–0-ra. José Mourinho távozása óta folyamatosan helyet kap a kezdőcsapatban.
A Chelsea-ben eddig nagyon gólerős önmagához képest, 18 bajnokin 2 gólt lőtt már, előbb a Wigan ellen idegenben 2007. november 3-án, majd a Tottenham ellen hazai pályán 2008. január 12-én rúgott emlékezetesen nagy gólt. Mindkét mérkőzés 2–0-s Chelsea sikerrel végződött. A Stoke city ellen 1-0-s állásnál egyenlített végül Lampard góljával meg is nyerték a meccset 2-1-re.
23 mérkőzésen játszott a brazil válogatottban, 2 gólt szerzett.
Frissítve: 2008. március 21.
Csapat | Szezon | Bajnokság | FA Kupa | Ligakupa | Egyéb | Összesen | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Meccs | Gól | Meccs | Gól | Meccs | Gól | Meccs | Gól | Meccs | Gól | ||
Chelsea FC | 2007-08 | 18 | 2 | 2 | 0 | 6 | 0 | 5 | 0 | 31 | 2 |
Össz. | 18 | 2 | 2 | 0 | 6 | 0 | 5 | 0 | 31 | 2 | |
Összesen | 18 | 2 | 2 | 0 | 6 | 0 | 5 | 0 | 31 | 2 |
- Világbajnok – 2002
- Bajnokok Ligája-győztes – 2006
- Spanyol bajnok – 2005, 2006
- Spanyol szuperkupa-győztes – 2006
- ↑ Chelsea 1-0 Portsmouth BBC Sport
- Juliano Belletti pályafutásának statisztikái a Soccerbase oldalon (angolul)
- Juliano Belletti adatlapja a National-Football-Teams.com oldalon (angolul)
- Belletti profil és statisztikák a FootballDatabase.com-on
Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap