hu.wikipedia.org

Korhut Mihály – Wikipédia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Korhut Mihály (Miskolc, 1988. december 1. –) magyar válogatott labdarúgó, hátvéd. Háromszoros magyar bajnok, háromszor nyert Magyar Kupát, egyszer Ligakupát, illetve egyszer Szuperkupát. Kétszeres izraeli bajnok.

A 2011-12-es szezonban lett stabil kezdő a veretlenül bajnokságot nyert DVSC-ben, az első 21 bajnoki mérkőzésen végig a pályán volt és csak a Diósgyőr elleni mérkőzést hagyta ki eltiltás miatt. Első gólját a DVSC-ben a 2011. november 30-i Kecskemét–DVSC (1-2) Magyar Kupa mérkőzésen szerezte.[1] 2012 áprilisában meghívót kapott a ligaválogatottba, azonban a sűrű program miatt végül a debreceni játékosok nem szerepeltek a mérkőzésen.[2][3]

A következő években alapembere lett a hajdúsági csapatnak, amellyel két-két bajnoki címet, és kupagyőzelmet ünnepelhetett.

2016. augusztus 29-én az izraeli Hapóél Beér-Seva játékosa lett.[4][4][5]

Szeptember 15-én, az Internazionale elleni győztes Európa-liga mérkőzésen mutatkozott be új csapatában. A kezdőcsapat tagjaként 85 percet játszott.[6]

Alapembere lett az izraeli csapatnak, amely 2017. április 29-én Korhuttal a kezdőben 2–1-re legyőzte a Maccabi Tel Avivot ezzel pedig bebiztosította a bajnoki címet.[7]

A 2017–2018-as Bajnokok Ligája selejtezőjében pályára lépett a Budapest Honvéd ellen. Az izraeli csapat 5–3-as összesítéssel jutott tovább. A bolgár Ludogorec Razgradot a következő körben büntetőkkel búcsúztatták, de a főtáblára jutásért a szlovén NK Maribor ellen alulmaradtak, így az Európa-liga csoportkörében folytathatták.[8] 2017. szeptember 29-én 2021 nyaráig meghosszabbította a szerződését.[9]

2018. július 18-án a ciprusi Anórthoszi hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Korhutot izraeli csapatától.[10] Később Korhut menedzsere cáfolta a megegyezés tényét, mondván a játékos máshonnan is kapott ajánlatot, ezért gondolkodási időt kért.[11] Az átigazolási időszak alatt szóba hozták belga és más izraeli csapatokkal kapcsolatban is,[12] végül mégis maradt a Beér-Seva játékosa.[13] Szeptember 25-én térdsérüléséből felépülve nyolc hónap elteltével lépett pályára újból tétmérkőzésen.[14] Október 6-án, a Makkabi Petah Tikvá ellen megszerezte első bajnoki gólját Izraelben.[15]

2019 januárjában a görög első osztályú Árisz Szaloníki szerződtette.[16] 2019. január 20-án mutatkozott be a görög bajnokságban, a Láriszasz elleni 0–0-s mérkőzésen kezdőként 83 percet játszott.[17] Másfél év alatt 52 tétmérkőzésen lépett pályára aklub színeiben és két gólt szerzett.[18] 2020. július 22-én, miuztán szerződése lejárt a görög csapatnál, a másodosztályba kieső DVSC-be igazolt.[19]

A felnőtt válogatottban 2014. május 22-én mutatkozott be Dánia ellen. Két év szünet után Bernd Storck hívta be megint a nemzeti csapatba, majd nevezte a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságra is, ahol egy mérkőzésen, a Portugália elleni csoportmérkőzésen lépett pályára.

magyar Debreceni VSC
izraeli Hapóél B. Sheva
magyar Magyarország
HUN Magyarország
Év Mérk. Gólok
2014 4 0
2015
2016 4 0
2017 5 0
2018 2 0
2019 7 1
Összesen 22 1
 Magyarország
# Dátum Helyszín Hazai Eredmény Vendég Kiírás Gólok Esemény
1. 2014. május 22. Debrecen, Nagyerdei stadion Magyarország  2 – 2  Dánia barátságos - lecserélve 57'
2. 2014. június 4. Budapest, Puskás Ferenc Stadion Magyarország  1 – 0  Albánia barátságos - lecserélve 67'
3. 2014. június 7. Budapest, Puskás Ferenc Stadion Magyarország  3 – 0  Kazahsztán barátságos -
4. 2014. október 14. Tórshavn, Tórsvøllur Stadion Feröer  0 – 1  Magyarország Eb-selejtező -
5. 2016. március 26. Budapest, Groupama Aréna Magyarország  1 – 1  Horvátország barátságos - Sárga lap 89'
6. 2016. június 22. Lyon, Stade des Lumières (FRA) Magyarország  3 – 3  Portugália Eb-csoportkör -
7. 2016. október 10. Riga, Skonto stadion Lettország  0 – 2  Magyarország vb-selejtező -
8. 2016. november 13. Budapest, Groupama Aréna Magyarország  4 – 0  Andorra vb-selejtező - Sárga lap 35'
9. 2017. március 25. Lisszabon, Estádio da Luz Portugália  3 – 0  Magyarország vb-selejtező -
10. 2017. augusztus 31. Budapest, Groupama Aréna Magyarország  3 – 1  Lettország vb-selejtező -
11. 2017. szeptember 3. Budapest, Groupama Aréna Magyarország  0 – 1  Portugália vb-selejtező -
12. 2017. október 7. Bázel, St. Jakob-Park Svájc  5 – 2  Magyarország vb-selejtező -
13. 2017. november 9. Luxembourg, Stade Josy Barthel Luxemburg  2 – 1  Magyarország barátságos -
14. 2018. november 15. Budapest, Groupama Aréna Magyarország  2 – 0  Észtország Nemzetek Ligája -
15. 2018. november 18. Budapest, Groupama Aréna Magyarország  2 – 0  Finnország Nemzetek Ligája - lecserélve 54'
16. 2019. március 21. Nagyszombat, Anton Malatinský Stadion Szlovákia  2 – 0  Magyarország Eb-selejtező - Sárga lap 59'
17. 2019. június 8. Baku, Olimpiai Stadion Azerbajdzsán  1 – 3  Magyarország Eb-selejtező -
18. 2019. június 11. Budapest, Groupama Aréna Magyarország  1 – 0  Wales Eb-selejtező - Sárga lap 90'
19. 2019. szeptember 5. Podgorica, Podgoricai Stadion Montenegró  2 – 1  Magyarország barátságos - lecserélve 61'
20. 2019. október 10. Split, Poljud Stadion Horvátország  3 – 0  Magyarország Eb-selejtező -
21. 2019. október 13. Budapest, Groupama Aréna Magyarország  1 – 0  Azerbajdzsán Eb-selejtező 1 Gól : 10' 10' Sárga lap 73'
22. 2019. november 15. Budapest, Puskás Aréna Magyarország  1 – 2  Uruguay barátságos - lecserélve 75'
Összesen 22 mérkőzés 1 gól
  1. pepsifoci.hu: Élő közvetítés Kecskemét-DVSC-TEVA Archiválva 2012. január 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2011. november 30.
  2. dvsc.hu: Öt Loki-játékos a ligaválogatottban[halott link], 2012. április 16.
  3. dvsc.hu: Nem mennek játékosaink a ligaválogatotthoz[halott link], 2012. április 19.
  4. a b Korhut Mihály izraelbe szerződött. Index. (Hozzáférés: 2016. szeptember 14.)
  5. Korhut Mihály az izraeli bajnoknál folytatja. nso.hu, 2016. augusztus 29. (Hozzáférés: 2016. augusztus 29.)
  6. El: álomszerű bemutatkozás, Korhuték legyőzték az Intert!. nso.hu, 2016. szeptember 15. (Hozzáférés: 2016. szeptember 15.)
  7. Légiósok: Korhut Mihály bajnok lett Izraelben!. nso.hu, 2017. április 29. (Hozzáférés: 2017. április 29.)
  8. BL: Korhuték drámai kiesése; főtáblás a Napoli és a Sevilla. Nemzeti Sport, 2017. augusztus 22. (Hozzáférés: 2017. augusztus 22.)
  9. Légiósok: Korhut Mihály 2021-ig szóló szerződést kötött. Nemzeti Sport, 2017. szeptember 29. (Hozzáférés: 2017. szeptember 29.)
  10. Légiósok: Korhut Mihály Cipruson folytatja – hivatalos. Nemzeti Sport, 2018. július 18. (Hozzáférés: 2018. július 19.)
  11. Légiósok: fordulat – mégsem Cipruson folytatja Korhut?. Nemzeti Sport, 2018. július 23.
  12. Légiósok: Korhut Ciprus helyett Belgiumban köthet ki – sajtóhír. Nemzeti Sport, 2018. július 27.
  13. Légiósok: Korhut Mihály eldöntötte, hol folytatja. Nemzeti Sport, 2018. augusztus 21.
  14. Légiósok: Korhut nyolc hónap után visszatért, de.... Nemzeti Sport, 2018. szeptember 25.
  15. Videó: Korhut 23 méterről lőtte első bajnoki gólját Izraelben. Nemzeti Sport, 2018. október 7.
  16. Légiósok: klubja elismerte, Korhut Görögországba szerződik – hivatalos. Nemzeti Sport, 2019. január 13.
  17. Légiósok: Dobos a holland, Korhut a görög élvonalban debütált. Nemzeti Sport, 2019. január 20.
  18. Légiósok: Korhut Mihály elköszönt görög klubjától. Nemzeti Sport, 2020. július 21.
  19. NB II: Korhut Mihály a DVSC-nél folytatja – hivatalos. Nemzeti Sport, 2020. július 22.
  20. Légiósok: Korhut és Sallai csapata is bajnok lett. www.nemzetisport.hu (2018)