Minnesota United FC – Wikipédia
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Minnesota United egy amerikai labdarúgócsapat, amelynek székhelye a Minnesota állambeli Saint Paul városában található. A klubot 2015. március 25-én alapították, majd két NASL szezon után, 2017-ben csatlakozott az észak-amerikai első osztályhoz, a Major League Soccer-hez.[1][2]
Ők a hatodik alsó ligás csapat, amivel az MLS-t bővítették, követve a Seattle Sounders (2009), a Vancouver Whitecaps (2011), a Portland Timbers (2011), a Montréal (2012), és az Orlando City (2015) példáját.
![]() | Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében! |
A csapat elődje a Minnesota United volt, egészen 2016-ig.
Első mérkőzésük az első osztályban nem sikerült túl jól, hiszen idegenbeli vereséget szenvedtek a Portland Timbers ellen. A 2017. március 3-án, a Providence Parkban lejátszott mérkőzés végeredménye 5-1 lett, ez a legnagyobb vereség, amit egy bővítési csapat elszenvedett a nyitómérkőzésen. A csapat első gólját az MLS-ben Christian Ramirez szerezte ugyanezen a találkozón. Következő héten a sorstárs Atlanta United FC (ők is bővítési csapatként kerültek fel az elsőosztályba 2017-ben) ellen játszották első hazai mérkőzésüket, bár ez sem sikerült sokkal fényesebbre. Érdemes megjegyezni, hogy a negatív rekordokat sorra döntötték meg, hiszen a mérkőzést egy hóvihar tette izgalmasabbá, így a kezdéskor mért -7°C újabb MLS rekordnak számít. A végeredmény 1-6 lett, ezzel a minnesotaiak lettek az első amerikai focicsapat, akik 5 vagy több gólt kaptak egymást követő mérkőzéseken.
- US Open Cup
- Döntős (1): 2019
2023. június 10. szerint.[3]
|
|
- ↑ „Atlanta to join Eastern Conference in 2017, Minnesota to compete in West”, Major League Soccer, 2016. augusztus 20. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
- ↑ „Minnesota United is joining Major League Soccer in 2017”, Star Tribune , 2016. augusztus 19. (Hozzáférés: 2016. augusztus 20.)
- ↑ Minnesota United FC Roster. mnunitedfc.com. (Hozzáférés: 2016. december 5.)
Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap