Nadap – Wikipédia
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
![]() | Nem tévesztendő össze a következővel: Nadab. |
Nadap (németül: Kaltenberg) község Fejér vármegye Gárdonyi járásában.
Nadap a Velencei-hegység délkeleti részén terül el. A Velencei-tótól 2 kilométerre északra található. A Velence és Lovasberény között futó, a Velencei-hegységet átszelő 8119-es út mellett fekszik. Autóbusszal elérhető Székesfehérvár, Velence és Kápolnásnyék felől. A község a táj legmagasabban fekvő helysége a maga 202 méterével, ami 100 méterrel magasabb a tó víztükrénél.
Nadap valószínűleg fontos település volt a honfoglalás időszakában. Első írásos emléke az 1193-as alapítólevél, ami szerint a település először a fehérvári keresztes lovagok birtoka volt, később a Csákok, majd a Buzlayak uralma alá került. A törökök kiűzése után németeket telepítettek a területre. 1731-ben a település már a Ziráky grófi családé. Ők építették 1760-ban a barokk római katolikus templomot, amiben 1800. december 3-án megkeresztelték Vörösmarty Mihályt. 1904-ben neogót stílusban átépítették.
Ma a települést egyre többen keresik fel lakóingatlan vásárlása céljából, a község gyors ütemű gazdasági fejlődésben van.
Kitűnő fekvése miatt turisztikai célpontjává vált a Velencei-hegységbe kirándulók, és a Velencei-tóhoz igyekvők számára.
- 1990–1994: Molnár István (független)[6]
- 1994–1998: Dr. Kuti György (független)[7]
- 1998–2002: Wagner Péter (független)[8]
- 2002–2006: Wagner Péter Gábor (független)[9]
- 2006–2010: Wagner Péter Gábor (független)[10]
- 2010–2014: Wagner Péter Gábor (független)[11]
- 2014–2019: Wagner Péter Gábor (független)[12]
- 2019–2024: Köteles Zoltán (független)[13]
- 2024– : Köteles Zoltán (független)[1]
A településen az 1994. december 11-én megtartott polgármester-választáson közel rekordszámú, nem kevesebb, mint 9 jelölt indult a faluvezetői posztért, holtversenyben a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Múcsonnyal, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Jászjákóhalmával, a Nógrád vármegyei Pásztóval, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtass-sal és Tunyogmatolccsal, illetve a Tolna vármegyei Nagyszokollyal).[7] Ennél is több, 11 polgármesterjelölt abban az évben csak a szabolcsi Pátroha községben indult.
A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 89%-a magyarnak, 0,2% bolgárnak, 0,3% cigánynak, 0,3% görögnek, 0,2% horvátnak, 1,4% németnek, 0,2% örménynek, 0,7% románnak, 0,3% szlováknak mondta magát (11% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 43,4%, református 12,1%, evangélikus 0,9%, felekezeten kívüli 10,1% (31,8% nem nyilatkozott).[14]
2022-ben a lakosság 92,4%-a vallotta magát magyarnak, 1,7% németnek, 0,6% örménynek, 0,4% románnak, 0,3% görögnek, 0,1-0,1% bolgárnak és cigánynak, 5,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 29,1% volt római katolikus, 8,3% református, 1,2% evangélikus, 0,4% ortodox, 0,3% görög katolikus, 1,5% egyéb keresztény, 0,6% egyéb katolikus, 17,7% felekezeten kívüli (40,8% nem válaszolt).[15]
A településen, egy gránitsziklán található a szintezési ősjegy, amely Magyarországon a tengerszint feletti magasság meghatározásánál alappontként számít.
-
Nadap az 1780–1784 között készített jozefiniánus topográfiai térképen
-
Nadap az 1806–1869 között készített franciskánus topográfiai térképen
-
Nadap az 1872–1884 között készített ferencjózsefi topográfiai térképen
-
Kilátás a Bence-hegyi kilátóról Nadap felé, a falutól jobbra a Csúcsos-hegy
-
A földmérési ősjegy (Rákóczi utca)
- ↑ a b Nadap települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2024. június 9. (Hozzáférés: 2024. szeptember 13.)
- ↑ Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2024. szeptember 23. (Hozzáférés: 2024. szeptember 23.)
- ↑ Nadap, Hungary (angol nyelven) (html). Falling Rain Genomics, Inc. (Hozzáférés: 2012. július 8.)
- ↑ a b c Fejér megyei kistérségek összehangolt stratégiai programja (pdf) pp. 29–34. Sárvíz Térségfejlesztő Egyesület, 2001. [2013. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 11.)
- ↑ a b c Magyarország kistájainak katasztere. Szerkesztette Dövényi Zoltán. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. 2010. ISBN 978-963-9545-29-8
- ↑ Nadap települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
- ↑ a b Nadap települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. január 13.)
- ↑ Nadap települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
- ↑ Nadap települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
- ↑ Nadap települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
- ↑ Nadap települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. június 18.)
- ↑ Nadap települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2016. február 15.)
- ↑ Nadap települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2024. június 3.)
- ↑ Nadap Helységnévtár
- ↑ Nadap Helységnévtár
A Wikimédia Commons tartalmaz Nadap témájú kategóriát.
- Nadap honlapja