SK Rapid Wien – Wikipédia
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az SK Rapid Wien az egyik legismertebb és legeredményesebb osztrák labdarúgócsapat. Székhelye Bécsben található. A klubot 1898 szeptemberében hozták létre, hivatalosan 1899. január 8-án alapították.
A klub 1898-ban alakult Erster Wiener Arbeiter-Fußball-Club (Első Bécsi Munkás Football Club) néven. A csapat eredeti színei a vörös és kék voltak, amelyet napjainkban is gyakran használnak idegenbeli mérkőzéseken. 1899. január 8-án a klubot átnevezték Sportklub Rapid Wien-re. 1904-ben lett a csapat színe a zöld és a fehér. Az első alkalommal kiírt 1911-12-es osztrák bajnokságot egy pont előnnyel nyerték meg,[1] majd a következő idényben megvédték címüket.[2]
![](https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/22/Rapid_1898.jpg/250px-Rapid_1898.jpg)
A két világháború ideje alatt a Rapid lett Ausztria domináns csapata, egy olyan korszakban amikor az ország labdarúgása meghatározó volt a kontinensen. 1919-től 1921-ig sorozatban három bajnoki címet ünnepelhettek. 1938-ban, az Anschluss után az osztrák klubok is a német bajnokságban, kupában versenyeztek, és ebben az időben is a Rapid volt a legeredményesebb csapat. 1938-ban az FSV Frankfurt 3-1-es legyőzésével elhódították a Tschammerpokalt, a mai kupa elődjét, 1941-ben legyőzték a kor legjobbjának számító Schalke 04 csapatát 4-3-ra, úgy, hogy a gelsenkircheniek már 3-0-s előnyben voltak.
Miután megnyerték az 1954-55-ös bajnoki kiírást, a Rapid volt az első osztrák klub amely részt vehetett az akkor alakuló Bajnokcsapatok Európa-kupája küzdelmeiben. Az első fordulóban a PSV Eindhovenen jutottak túl, hazai pályán 6-1-es győzelmet aratva, többek közt Alfred Körner mesterhármasának köszönhetően. A negyeddöntőben az olasz AC Milan ellen a hazai 1-1 után idegenben 7-2-es vereség, és kiesés következett.[3]
A Rapid legjobb teljesítményét az 1960-61-es szezonban nyújtotta a BEK-ben, amikor egészen az elődöntőig menetelt, ott a későbbi győztes Benfica állította meg. Érdekesség, hogy egy körrel korábban, a német Erzgebirge Aue ellen harmadik összecsapásra, újrajátszásra kényszerültek az első két mérkőzés döntetlenje miatt, míg a mai szabályok szerint idegenben lőtt góllal a németek jutottak volna tovább.[4]
1984-ben egy vitatott helyzetbe került a Rapid, amikor a Celtic FC ellen a KEK-ben a legjobb nyolc közé kerülésért játszottak, 4-3-ra vezettek, a mérkőzésből pedig csak 14 perc volt hátra. Később a korabeli felvételek is bizonyították, hogy valaki megdobta a nézőtérről a védő Rudolf Weinhofert, aki a földre rogyott. A Rapid játékosai tiltakoztak, a mérkőzés félbeszakadt. A Rapid fellebbezett, amit először elutasítottak, majd a mérkőzést végül december 12-én újrajátszották a manchesteri Old Traffordon. A mérkőzést a Rapid nyerte 1-0-ra.
A Kupagyőztesek Európa-kupája következő évi kiírásában a Rapid bejutott a torna döntőjébe, ahol az Everton 3-1-re legyőzte. Tizenegy évvel később, 1996-ban ugyancsak ebben a sorozatban jutottak el a döntőig, azonban ismét elbuktak, ezúttal a Paris Saint-Germain múlta felül őket a brüsszeli fináléban 1-0-ra.[5]
A Bajnokok Ligája csoportkörébe a 2005-2006-os szezonban jutott fel, ott azonban az utolsó helyen végzett a Bayern München, Juventus és Club Bruges hármas mögött.[6]
A Rapid mindig az osztrák labdarúgó-bajnokság élvonalában szerepelt. 32-szer lett bajnok, 25-ször ezüstérmes és 22-szer bronzérmes. A 102 idényből 79 alkalommal a dobogón végzett, csak 23-szor nem volt érmes. Legrosszabb eredménye a 2001–02-es idénybeli 8. hely.[7]
- Osztrák labdarúgó-bajnokság
- bajnok (32): 1911–12, 1912–13, 1915–16, 1916–17, 1918–19, 1919–20, 1920–21, 1922–23, 1928–29, 1929–30, 1934–35, 1937–38, 1939–40, 1940–41, 1945–46, 1947–48, 1950–51, 1951–52, 1953–54, 1955–56, 1956–57, 1959–60, 1963–64, 1966–67, 1967–68, 1981–82, 1982–83, 1986–87, 1987–88, 1995–96, 2004–05, 2007–08[8]
- ezüstérmes (25): 1913–14, 1917–18, 1927–28, 1932–33, 1933–34, 1946–47, 1948–49, 1949–50, 1957–58, 1958–59, 1964–65, 1965–66, 1972–73, 1976–77, 1977–78, 1983–84, 1984–85, 1985–86, 1996–97, 1997–98, 1998–99, 2000–01, 2008–09 , 2011-2012 , 2013-2014
- bronzérmes (22): 1914–15, 1921–22, 1926–27, 1930–31, 1931–32, 1935–36, 1938–39, 1941–42, 1952–53, 1954–55, 1968–69, 1970–71, 1973–74, 1974–75, 1975–76, 1978–79, 1980–81, 1989–90, 1994–95, 1999–00, 2009-2010, 2012-2013
Az 1940–41-ben szerzett első helyezésükkel a német bajnoki címet szerezték meg, ugyanis az Anschluß által Németországhoz tartozó Ausztria futballcsapatai is így német bajnokságban indultak. Így a német bajnoknak járó "salátástálra" a Rapid Wien neve is felkerült, mindmáig az egyetlen német bajnokcsapatként, amely már nem a jelenlegi Németország területén van. 1938-ban a német kupát is megnyerték.
Idény | helyezés | Idény | helyezés | Idény | helyezés | Idény | helyezés |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1911–12 | BAJNOK | 1912–13 | BAJNOK | 1913–14 | 2. hely | 1914–15 | 3. hely |
1915–16 | BAJNOK | 1916–17 | BAJNOK | 1917–18 | 2. hely | 1918–19 | BAJNOK |
1919–20 | BAJNOK | 1920–21 | BAJNOK | 1921–22 | 3. hely | 1922–23 | BAJNOK |
1923–24 | 4. hely | 1924–25 | 4. hely | 1925–26 | 5. hely | 1926–27 | 3. hely |
1927–28 | 2. hely | 1928–29 | BAJNOK | 1929–30 | BAJNOK | 1930–31 | 3. hely |
1931–32 | 3. hely | 1932–33 | 2. hely | 1933–34 | 2. hely | 1934–35 | BAJNOK |
1935–36 | 3. hely | 1936–37 | 5. hely | 1937–38 | BAJNOK | 1938–39 | 3. hely |
1939–40 | BAJNOK | 1940–41 | BAJNOK | 1941–42 | 3. hely | 1942–43 | 6. hely |
1943–44 | 7. hely | 1945–46 | BAJNOK | 1946–47 | 2. hely | 1947–48 | BAJNOK |
1948–49 | 2. hely | 1949–50 | 2. hely | 1950–51 | BAJNOK | 1951–52 | BAJNOK |
1952–53 | 3. hely | 1953–54 | BAJNOK | 1954–55 | 3. hely | 1955–56 | BAJNOK |
1956–57 | BAJNOK | 1957–58 | 2. hely | 1958–59 | 2. hely | 1959–60 | BAJNOK |
1960–61 | 6. hely | 1961–62 | 5. hely | 1962–63 | 4. hely | 1963–64 | BAJNOK |
1964–65 | 2. hely | 1965–66 | 2. hely | 1966–67 | BAJNOK | 1967–68 | BAJNOK |
1968–69 | 3. hely | 1969–70 | 6. hely | 1970–71 | 3. hely | 1971–72 | 5. hely |
1972–73 | 2. hely | 1973–74 | 3. hely | 1974–75 | 3. hely | 1975–76 | 3. hely |
1976–77 | 2. hely | 1977–78 | 2. hely | 1978–79 | 3. hely | 1979–80 | 5. hely |
1980–81 | 3. hely | 1981–82 | BAJNOK | 1982–83 | BAJNOK | 1983–84 | 2. hely |
1984–85 | 2. hely | 1985–86 | 2. hely | 1986–87 | BAJNOK | 1987–88 | BAJNOK |
1988–89 | 4. hely | 1989–90 | 3. hely | 1990–91 | 4. hely | 1991–92 | 5. hely |
1992–93 | 4. hely | 1993–94 | 5. hely | 1994–95 | 3. hely | 1995–96 | BAJNOK |
1996–97 | 2. hely | 1997–98 | 2. hely | 1998–99 | 2. hely | 1999–00 | 3. hely |
2000–01 | 2. hely | 2001–02 | 8. hely | 2002–03 | 4. hely | 2003–04 | 4. hely |
2004–05 | BAJNOK | 2005–06 | 5. hely | 2006–07 | 4. hely | 2007–08 | BAJNOK |
2008–09 | 2. hely | 2009–10 | 3. hely | 2010–11 | 5. hely | 2011–12 | 2. hely |
2012–13 | 3. hely | 2013–14 | 2. hely | 2014–15 | 2. hely | 2015–16 | 2. hely |
Az osztrák élvonal örökranglistája
Helyezés | Klub | Bajnoki címek száma |
---|---|---|
1. hely | Rapid Wien | 32 |
2. hely | Austria Wien | 24 |
3. hely | FC Tirol Innsbruck* | 10 |
Red Bull Salzburg** | 10 | |
4. hely | FC Admira Wacker Mödling*** | 8 |
*Korábban Wacker Innsbruck és Swarovski Tirol
***Korábban Admira Wien
**Korábban Austria Salzburg
A Rapid 14 alkalommal hódította el az osztrák labdarúgókupát és összesen 26 alkalommal jutott döntőbe. Ezzel a teljesítménnyel az örökranglistán a második legeredményesebb klub.[9][10]
- Osztrák labdarúgókupa (Österreichischer Pokal)
- győztes (14): 1919, 1920, 1927, 1946, 1961, 1968, 1969, 1972, 1976, 1983, 1984, 1986, 1987, 1995[8]
- ezüstérmes (12): 1929, 1934, 1959, 1960, 1966, 1971, 1973, 1986, 1990, 1991, 1993, 2005
- Osztrák labdarúgó-szuperkupa (Österreichischer Supercup)
- győztes (4): 1986, 1987, 1988, 2008[8]
- ezüstérmes (2): 1995, 1996
Az osztrák labdarúgókupa örökranglistája
Helyezés | Klub | Győzelmek száma | Döntők száma |
---|---|---|---|
1. hely | Austria Wien | 27 | 37 |
2. hely | Rapid Wien | 14 | 26 |
3. hely | FC Tirol Innsbruck* | 7 | 13 |
4. hely | FC Admira Wacker Mödling* | 5 | 5 |
5. hely | Grazer AK | 4 | 6 |
*Korábban Wacker Innsbruck, Admira Wacker néven szerepeltek a fenti csapatok.
A táblázat az első öt legsikeresebb klubot tartalmazza
- Bajnokcsapatok Európa-kupája
- Kupagyőztesek Európa-kupája
- Intertotó-kupa
- győztes (2): 1992, 1993
- Közép-európai kupa
- győztes (2): 1930, 1951[8]
- ezüstérmes (3): 1927, 1928, 1956
A Rapid Wien összes nemzetközi kupamérkőzése
A táblázat a jobb oldali szövegre kattintva nyitható/csukható
Idény | Kupa | Forduló | Ellenfél országa |
Ellenfél | Eredmény |
---|---|---|---|---|---|
1927 | KK | negyeddöntő | ![]() |
Hajduk Split | 8-1, 0-1 |
elődöntő | ![]() |
Slavia Praha | 8-1, 0-1 | ||
döntő | ![]() |
Sparta Praha | 2-6, 2-1 | ||
1928 | KK | negyeddöntő | ![]() |
Hungária FC | 6-4, 1-3, 1-0 |
elődöntő | ![]() |
Viktoria Žižkov | 3-4, 3-2, 3-1 | ||
döntő | ![]() |
Ferencváros | 1-7, 5-3 | ||
1929 | KK | negyeddöntő | ![]() |
Genoa CFC | 5-1, 0-0 |
elődöntő | ![]() |
Újpest FC | 1-2, 3-2, 1-3 | ||
1930 | KK | negyeddöntő | ![]() |
Genoa CFC | 1-1, 6-1 |
elődöntő | ![]() |
Ferencváros | 5-1, 0-1 | ||
döntő | ![]() |
Sparta Praha | 2-0, 2-3 | ||
1934 | KK | 1. forduló | ![]() |
Slavia Praha | 3-1, 1-1 |
negyeddöntő | ![]() |
AGC Bologna | 1-6, 4-1 | ||
1935 | KK | 1. forduló | ![]() |
Zidenice Brno | 2-3, 2-2 |
1936 | KK | nyolcaddöntő | ![]() |
AS Roma | 3-1, 1-5 |
1951 | KK | elődöntő | ![]() |
SS Lazio | 5-0 |
döntő | ![]() |
Wacker Wien | 3-2 | ||
1955–1956 | BEK | nyolcaddöntő | ![]() |
PSV Eindhoven | 6-1, 0-1 |
negyeddöntő | ![]() |
AC Milan | 1-1, 2-7 | ||
1956 | KK | negyeddöntő | ![]() |
Slovan Bratislava | 3-0, 1-3 |
elődöntő | ![]() |
Budapesti Vörös Lobogó | 3-3, 4-3 | ||
döntő | ![]() |
Vasas | 3-3, 1-1, 2-9 | ||
1956–1957 | BEK | nyolcaddöntő | ![]() |
Real Madrid | 2-4, 3-1, 0-2 |
1957 | KK | negyeddöntő | ![]() |
MTK | 1-1, 3-3, 4-1 |
elődöntő | ![]() |
Vojvodina Novi Sad | 3-0, 1-4 | ||
1957–1958 | BEK | 1. forduló | ![]() |
AC Milan | 1-4, 5-2, 2-4 |
1960–1961 | BEK | 1. forduló | ![]() |
Beşiktaş | 4-0, 0-1 |
nyolcaddöntő | ![]() |
Wismut Karl-Marx-Stadt | 3-1, 0-2, 1-0 | ||
negyeddöntő | ![]() |
IFK Malmö | 2-0, 2-0 | ||
elődöntő | ![]() |
SL Benfica | 0-3, 1-1 | ||
1961–1962 | KEK | 1. forduló | ![]() |
Szpartak Várna | 0-0, 5-2 |
nyolcaddöntő | ![]() |
ACF Fiorentina | 1-3, 2-6 | ||
1962–1963 | VVK | 2. forduló | ![]() |
Crvena Zvezda | 1-1, 0-1 |
1963–1964 | VVK | 2. forduló | ![]() |
Racing Paris | 1-0, 3-2 |
negyeddöntő | ![]() |
Valencia CF | 0-0, 2-3 | ||
1964–1965 | BEK | 1. forduló | ![]() |
Shamrock Rovers | 3-0, 2-0 |
nyolcaddöntő | ![]() |
Rangers FC | 0-1, 0-2 | ||
1965 | KK | elődöntő | ![]() |
ACF Fiorentina | 0-3 |
3. helyért | ![]() |
AC Sparta Praha | 0-2 | ||
1966–1967 | KEK | 2. forduló | ![]() |
Galatasaray | 4-0, 5-3 |
nyolcaddöntő | ![]() |
Szpartak Moszkva | 1-1, 1-0 | ||
negyeddöntő | ![]() |
Bayern München | 1-0, 0-2 h.u. | ||
1967 | Intertotó-kupa | csoportkör | ![]() |
IFK Norrköping | 3-6, 4-3 |
csoportkör | ![]() |
1. FC Lokomotive Leipzig | 0-0, 1-2 | ||
csoportkör | ![]() |
Hannover 96 | 1-1, 0-2 | ||
1966–1967 | BEK | 1. forduló | ![]() |
Beşiktaş | 1-0, 3-0 |
nyolcaddöntő | ![]() |
Eintracht Braunschweig | 1-0, 0-2 | ||
1968 | Intertotó-kupa | csoportkör | ![]() |
FK Dukla Praha | 0-2 |
csoportkör | ![]() |
Sporting CP | 3-0, 1-4 | ||
1968–1969 | BEK | 1. forduló | ![]() |
Rosenborg | 3-1, 3-3 |
nyolcaddöntő | ![]() |
Real Madrid | 1-0, 1-2 ig. | ||
negyeddöntő | ![]() |
Manchester United | 0-3, 0-0 | ||
1969 | Intertotó-kupa | csoportkör | ![]() |
Young Boys | 0-2, 8-1 |
csoportkör | ![]() |
IFK Norrköping | 2-3, 0-0 | ||
csoportkör | ![]() |
Hannover 96 | 1-1, 2-0 | ||
1969–1970 | KEK | selejtező | ![]() |
Torpedo Moszkva | 0-0, 1-1 ig. |
1. forduló | ![]() |
PSV Eindhoven | 1-2, 2-4 | ||
1971–1972 | UEFA-kupa | 2. forduló | ![]() |
Dinamo Zagreb | 2-2, 0-0 ig. |
nyolcaddöntő | ![]() |
Juventus FC | 0-1, 1-4 | ||
1972–1973 | KEK | 2. forduló | ![]() |
PAÓK | 0-0, 2-2 ig. |
nyolcaddöntő | ![]() |
Rapid Bucureşti | 1-1, 1-3 | ||
1973–1974 | KEK | 1. forduló | ![]() |
Randers FC | 0-0, 2-1 |
nyolcaddöntő | ![]() |
AC Milan | 0-0, 0-2 | ||
1974–1975 | UEFA-kupa | 1. forduló | ![]() |
Árisz | 3-1, 0-1 |
2. forduló | ![]() |
Velež Mostar | 1-1, 0-1 | ||
1975–1976 | UEFA-kupa | 1. forduló | ![]() |
Galatasaray | 1-0, 1-3 |
1976–1977 | KEK | 1. forduló | ![]() |
Atlético Madrid | 1-2, 1-1 |
1977–1978 | UEFA-kupa | 1. forduló | ![]() |
Inter Bratislava | 1-0, 0-3 |
1978 | Intertotó-kupa | csoportkör | ![]() |
IFK Norrköping | 1-3, 4-1 |
csoportkör | ![]() |
MSV Duisburg | 0-0, 0-3 | ||
csoportkör | ![]() |
Bohemians Praha | 0-0, 1-1 | ||
1978–1979 | UEFA-kupa | 1. forduló | ![]() |
Hajduk Split | 0-2, 2-1 |
1979 | Intertotó-kupa | csoportkör | ![]() |
Makkabi Netanja | 2-4, 2-2 |
csoportkör | ![]() |
Standard de Liège | 2-1, 0-3 | ||
csoportkör | ![]() |
Werder Bremen | 2-1, 1-1 | ||
1979–1980 | UEFA-kupa | 1. forduló | ![]() |
Diósgyőri VTK | 0-1, 2-3 |
1980 | Intertotó-kupa | csoportkör | ![]() |
Sparta Praha | 0-1, 0-1 |
csoportkör | ![]() |
FC Den Haag | 0-2, 0-1 | ||
csoportkör | ![]() |
FC St. Gallen | 2-1, 3-2 | ||
1981–1982 | UEFA-kupa | 1. forduló | ![]() |
Videoton SC | 2-2, 2-0 |
2. forduló | ![]() |
PSV Eindhoven | 1-0, 1-2 ig. | ||
nyolcaddöntő | ![]() |
Real Madrid | 0-1, 0-0 | ||
1982–1983 | BEK | 1. forduló | ![]() |
Avenir Beggen | 5-0, 8-0 |
nyolcaddöntő | ![]() |
Widzew Łódź | 2-1, 3-5 | ||
1983–1984 | BEK | 1. forduló | ![]() |
FC Nantes | 3-0, 1-3 |
nyolcaddöntő | ![]() |
Bohemians Praha | 1-2, 1-0 ig. | ||
negyeddöntő | ![]() |
Dundee United | 2-1, 0-1 ig. | ||
1984–1985 | KEK | 1. forduló | ![]() |
Beşiktaş | 4-1, 1-1 |
nyolcaddöntő | ![]() |
Celtic FC | 3-1, 1-0 | ||
negyeddöntő | ![]() |
Dynamo Dresden | 0-3, 5-0 | ||
elődöntő | ![]() |
Gyinamo Moszkva | 3-1, 1-1 | ||
döntő | ![]() |
Everton FC | 1-3 | ||
1985–1986 | KEK | 1. forduló | ![]() |
Tatabányai Bányász SC | 5-0, 1-1 |
nyolcaddöntő | ![]() |
Fram Reykjavík | 3-0, 1-2 | ||
negyeddöntő | ![]() |
Gyinamo Kijev | 1-4, 1-5 | ||
1986–1987 | KEK | 1. forduló | ![]() |
Club Brugge | 4-3, 3-3 |
nyolcaddöntő | ![]() |
1. FC Lokomotive Leipzig | 1-1, 1-2 | ||
1987–1988 | BEK | 1. forduló | ![]() |
Ħamrun Spartans FC | 6-0, 1-0 |
nyolcaddöntő | ![]() |
PSV Eindhoven | 1-2, 0-2 | ||
1988–1989 | BEK | 1. forduló | ![]() |
Galatasaray | 2-1, 0-2 |
1989–1990 | UEFA-kupa | 1. forduló | ![]() |
FC Aberdeen | 1-2, 1-0 ig. |
2. forduló | ![]() |
Club Brugge | 2-1, 4-3 | ||
nyolcaddöntő | ![]() |
Standard de Liège | 1-0, 1-3 | ||
1990–1991 | UEFA-kupa | 1. forduló | ![]() |
FC Internazionale | 2-1, 1-3 |
1992 | Intertotó-kupa | csoportkör | ![]() |
Helsingborgs IF | 1-1, 1-2 |
csoportkör | ![]() |
VfL Bochum | 2-3, 1-0 | ||
csoportkör | ![]() |
Brøndby IF | 3-1, 5-3 | ||
1992–1993 | UEFA-kupa | 1. forduló | ![]() |
Dinamo Kijiv | 0-1, 3-2 ig. |
1993 | Intertotó-kupa | csoportkör | ![]() |
Brøndby IF | 5-3 |
csoportkör | ![]() |
Halmstads BK | 2-0 | ||
csoportkör | ![]() |
Jantra Grabovo | 6-0 | ||
csoportkör | ![]() |
Zawisza Bydgoszcz | 1-1 | ||
1994 | Intertotó-kupa | csoportkör | ![]() |
Odense BK | 3-1 |
csoportkör | ![]() |
Békéscsabai Előre | 0-3 | ||
csoportkör | ![]() |
FC Sion | 0-2 | ||
csoportkör | ![]() |
Dyamo Dresden | 1-0 | ||
1995–1996 | KEK | 1. forduló | ![]() |
Petrolul Ploieşti | 3-1, 0-0 |
nyolcaddöntő | ![]() |
Sporting CP | 0-2, 4-0 h.u. | ||
negyeddöntő | ![]() |
Gyinamo Moszkva | 1-0, 3-0 | ||
elődöntő | ![]() |
Feyenoord Rotterdam | 1-1, 3-0 | ||
döntő | ![]() |
Paris Saint-Germain FC | 0-1 | ||
1996–1997 | BL | selejtező | ![]() |
Dinamo Kijiv | 2-0, 4-2 |
csoportkör | ![]() |
Fenerbahçe | 1-1 | ||
csoportkör | ![]() |
Manchester United | 0-2 | ||
csoportkör | ![]() |
Juventus | 1-1 | ||
csoportkör | ![]() |
Juventus | 0-5 | ||
csoportkör | ![]() |
Fenerbahçe | 0-1 | ||
csoportkör | ![]() |
Manchester United | 0-2 | ||
1997–1998 | UEFA-kupa | 2. selejtezőkör | ![]() |
FC Boby Brno | 6-1, 0-2 |
1. forduló | ![]() |
MK Hapóél Petah Tikvá | 1-0, 1-1 | ||
2. forduló | ![]() |
TSV 1860 München | 3-0, 1-2 | ||
nyolcaddöntő | ![]() |
SS Lazio | 0-2, 0-1 | ||
1998–1999 | UEFA-kupa | 2. selejtezőkör | ![]() |
Omonia Nicosia | 1-2, 2-0 ig. |
1. forduló | ![]() |
FC Girondins de Bordeaux | 1-1, 1-2 | ||
1999–2000 | BL | 2. selejtezőkör | ![]() |
Valletta FC | 3-0, 2-0 |
3. selejtezőkör | ![]() |
Galatasaray | 0-3, 0-1 | ||
1999–2000 | UEFA-kupa | 1. forduló | ![]() |
Inter Bratislava | 0-1, 1-2 |
2000–2001 | UEFA-kupa | selejtező | ![]() |
KS Teuta | 2-0, 4-0 |
1. forduló | ![]() |
Örgryte IS | 3-0, 1-1 | ||
2. forduló | ![]() |
NK Osijek | 1-2, 0-2 | ||
2001–2002 | UEFA-kupa | selejtező | ![]() |
SP Cosmos | 1-0, 2-0 |
1. forduló | ![]() |
FK Partizan | 0-1, 5-1 | ||
2. forduló | ![]() |
Paris Saint-Germain FC | 0-4, 2-2 | ||
2004–2005 | UEFA-kupa | 2. selejtezőkör | ![]() |
Rubin Kazany | 0-2, 3-0 |
1. forduló | ![]() |
Sporting CP | 0-2, 0-0 | ||
2005–2006 | BL | 2. selejtezőkör | ![]() |
F91 Dudelange | 6-1, 3-2 |
3. selejtezőkör | ![]() |
Lokomotiv Moszkva | 1-1, 1-0 | ||
csoportkör | ![]() |
Bayern München | 0-1 | ||
csoportkör | ![]() |
Juventus | 0-3 | ||
csoportkör | ![]() |
Club Brugge | 0-1 | ||
csoportkör | ![]() |
Club Brugge | 2-3 | ||
csoportkör | ![]() |
Bayern München | 0-4 | ||
csoportkör | ![]() |
Juventus | 1-3 | ||
2008 | Intertotó-kupa | 2. selejtezőkör | ![]() |
Slovan Bratislava | 3-1, 0-1 |
3. selejtezőkör | ![]() |
Rubin Kazany | 3-1, 0-0 | ||
2007–2008 | UEFA-kupa | 2. selejtezőkör | ![]() |
Dinamo Tbiliszi | 3-0, 5-0 |
1. forduló | ![]() |
Anderlecht | 1-1, 0-1 | ||
2008–2009 | BL | 2. selejtezőkör | ![]() |
Anórthoszi Ammohósztu | 0-3, 3-1 |
2009–2010 | Európa-liga | 2. selejtezőkör | ![]() |
Vllaznia Shkodër | 5-0, 3-0 |
3. selejtezőkör | ![]() |
APÓP | 2-1 és aug. 6. |
APÓ Péjiasz Kinírasz
![](https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/0/01/SK_Rapid_Wien_-_Teamphoto_2010-11.jpg/220px-SK_Rapid_Wien_-_Teamphoto_2010-11.jpg)
- 2025. január 10-i állapotnak megfelelően.
|
|
- 1912–13 Richard Kuthan 16 gól
- 1915–16 Richard Kuthan 24 gól
- 1916–17 Eduard Bauer 21 gól
- 1918–19 Josef Uridil 16 gól
- 1919–20 Josef Uridil 21 gól
- 1920–21 Josef Uridil 35 gól
- 1921–22 Richard Kuthan 20 gól
- 1932–33 Franz Binder 25 gól
- 1933–34 Josef Bican 28 gól
- 1934–35 Matthias Kaburek 27 gól
- 1936–37 Franz Binder 29 gól
- 1937–38 Franz Binder 22 gól
- 1938–39 Franz Binder 27 gól
- 1939–40 Franz Binder 18 gól
- 1940–41 Franz Binder 27 gól
- 1950–51 Robert Dienst 37 gól
- 1952–53 Robert Dienst 30 gól – Ernst Stojaspal-lal (Austria Wien) együtt
- 1953–54 Robert Dienst 25 gól
- 1956–57 Robert Dienst 32 gól
- 1966–67 August Starek 21 gól
- 1967–68 Johnny Bjerregaard 23 gól
- 1969–70 Günter Kaltenbrunner 22 gól
- 1973–74 Hans Krankl 36 gól
- 1976–77 Hans Krankl 32 gól
- 1977–78 Hans Krankl 41 gól
- 1982–83 Hans Krankl 23 gól
- 1987–88 Zoran Stojadinović 27 gól
- 1996–97 René Wagner 21 gól
- 2009–10 Steffen Hofmann 20 gól
- 2022–23 Guido Burgstaller 21 gól[11]
Vezetőedzők 1910-től napjainkig:[12]
![](https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/3c/EM_2008_Elfmeter_Kroatien_%C3%96sterreich.jpg/200px-EM_2008_Elfmeter_Kroatien_%C3%96sterreich.jpg)
A Rapid korábbi stadionja, a Garhard Hanappi Stadion 1977. május 10-én került átadásra Weststadion néven, az egykori legendás Pfarrwiese pálya utódjaként Bécs nyugati részén, Hütteldorfban. Nevét az 1980-ban elhunyt legendás játékos, Gerhard Hanappi után kapta, aki mint építész a stadion tervezője is volt. A nézőtéren 17 500 szurkoló foglalhatott helyett.[13]
A stadion átépítése miatt 2013-tól 2016-ig az Ernst Happel Stadionban játszották hazai mérkőzésüket.
2016-tól a régi stadion helyére épített új Allianz Stadionban játszanak, mely 28 000 néző befogadására képes.
![](https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/a/a9/FK_Austria_Wien_-_SK_Rapid_Wien_20101128_%2801%29.jpg/200px-FK_Austria_Wien_-_SK_Rapid_Wien_20101128_%2801%29.jpg)
Legfőbb riválisuk a szintén bécsi Austria Wien. A két csapat mérkőzéseit nevezik Ausztriában Bécsi Derbinek. Ennek a két csapatnak a legnagyobb a szurkolói bázisa az egész országban, és egyben a két legeredményesebb klub is a két bécsi klub. Az Austria Wient hagyományosan a bécsi középosztály csapatának tekintik, addig a Rapid a fővárosi munkásosztály csapata. A két klub először 1911. szeptember 8-án találkozott egymással, akkor a Rapid nyert 4-1-re.[14] A két csapat rivalizálása az egyik legősibb, Európában csak a glasgowi Old Firm két résztvevője mérkőzött meg többször egymással.
Rapid-negyedórának nevezik azt a meccsek 75. perctől lévő meccs végéig tartó folyamatos tapsolást, buzdítást, amelyik a Rapid értékeit hivatott kifejezni és a szurkolók szeretetét mutatja. 1919-től ered, de általánossá akkor vált, amikor egy Wiener AC elleni 1921-ben lévő 3:5-re álló meccsen a szurkolók a 75. perctől folyamatosan tapsoltak, mire a csapat 7:5-re megfordította az eredményt.
- ↑ Austria 1911/12 Archiválva 2016. augusztus 13-i dátummal a Wayback Machine-ben. Rec.Sport.Soccer Statistics Foundation.com (2 February 2005).
- ↑ Austria 1912/13 Archiválva 2016. augusztus 13-i dátummal a Wayback Machine-ben. Rec.Sport.Soccer Statistics Foundation.com (9 February 2005).
- ↑ UEFA Champions League 1955/56 – History – Rapid Wien –. UEFA.
- ↑ UEFA Champions League 1960/61 – History – Rapid Wien –. UEFA.
- ↑ European Cup Winners' Cup Finals 1961–99 Archiválva 2016. április 23-i dátummal a Wayback Machine-ben. Rec.Sport.Soccer Statistics Foundation.com (31 May 1999).
- ↑ UEFA Champions League 2005/06 – History – Rapid Wien –. UEFA.
- ↑ Kárpáti Tamás: Austria - List of Champions (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. június 30.)
- ↑ a b c d e Rapid Wien Erfolge (német nyelven). [2009. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 30.)
- ↑ Karel Stokkermans: Austria - List of Cup Finals (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. június 30.)
- ↑ Karel Stokkermans: Austria - List of Super Cup Finals (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. július 2.)
- ↑ Hans Schöggl és Gerhard Öhlinger: Austria - List of Topscorers (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. június 30.)
- ↑ Rapid Wien Trainer (német nyelven). [2008. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 29.)
- ↑ Gerhard Hanappi Stadion (német nyelven). [2014. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 30.)
- ↑ [1] Archiválva 2012. november 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Az SK Rapid Wien hivatalos honlapja(németül)
- RSSSF: Austria - List of Champions(angolul)
- RSSSF: Austria - List of Cup Finals(angolul)
- RSSSF: Austria - List of Topscorers(angolul)
- A Rapid Wien ultrái (németül)
Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap