hu.wikipedia.org

Beregszászi járás (1946–2020) – Wikipédia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Beregszászi járás (ukránul: Берегівський район [Berehivszkij rajon]) egykori közigazgatási egység Ukrajna Kárpátontúli területén 1946–2020 között. Kárpátalja délnyugati részén helyezkedett el; nyugaton az Ungvári, északon a Munkácsi járással, keleten az Ilosvai és Nagyszőlősi járással, délről pedig Magyarországgal volt határos. Észak–déli kiterjedése 30 km, nyugat–keleti kiterjedése pedig 40 km volt. A járási székhely, Beregszász megyei alárendeltségű város volt, amely nem tartozott a járáshoz.

Ukrajna egyetlen magyar túlsúlyú kerülete volt.

1946-ban szervezték meg, de már része volt a történelmi Magyarország közigazgatási beosztásának is Bereg vármegye egyik járásaként.

A 2020. júliusi ukrajnai közigazgatási reform során kibővítették, így jött létre az új Beregszászi járás.

Területe földrajzilag két természetföldrajzi tájegységhez tartozik: a Beregszászi-dombvidékhez és az őt körülölelő Kárpátaljai-alföldhöz. A Beregszászi-dombvidék a járás legmagasabb része, amelynek abszolút magassága 220-365 méter között változik (legmagasabb pontja a Nagy-hegy, 365,7 m). A sík felszínű terület - az Alföld északkeleti része, amelyet Kárpátaljai-alföldnek, Ung-Beregi-síkságnak, vagy Felső-Tiszai-alföldnek is neveznek. Az alföld felszíne lapos enyhén lejt nyugati irányban, amelyet a Tisza folyásiránya is jelez. A Tisza és jobb oldali mellékfolyója, a Borzsa 6-10 méterre vágódnak bele a sík alluviális felszínbe (folyami üledékek akkumulálódása útján keletkezett), helyenként széles, teraszos ártereket alkotva. A vidék abszolút magassága 102-120 méter között változik. A sík vidék felszínén, a Beregszászi-dombvidéken kívül kiemelkedik még a Kaszony-Bégányi-dombvidék is, amelynek kisebb része átnyúlik Magyarország területére.

A járás, különösen a dombvidéki része, gazdag a különböző ásványi kincsekben. A Beregszászi-dombvidék 2 km²-s területén, vegyes-fémű érceket találtak (réz, ólom, cink stb.), a lelőhely Beregszásztól 5 km-re található, a kvarcosodott riolit-tufákban. A vegyes-fémű érceken kívül a Beregszászi-dombvidék méhében a geológusok nemesfém lelőhelyeket is feltártak (ezüst, arany).

Alunit lelőhelyek Kovászó, Nagymuzsaly és Déda közelében találhatók. Az aluniton kívül már régóta bányásznak kaolint is. A kaolint a 18. századtól bányásszák a Beregszászi Nagy-hegy délkeleti oldalán. Fontos ásványkincs lelőhely található Nagybégány mellett. Itt alunit-barit bánya működik, valamint vegyes-fémű érceket is bányásznak.

A Beregszászi-dombvidék területén több helyen is találtak perlitlelőhelyet. Kitermelése külszíni fejtéssel folyik nem messze Nagymuzsalytól.

Folyóhálózata a Tisza jobb oldali vízgyűjtő medencéjéhez tartozik. A járás legfontosabb folyója a Borzsa.

A geológiai múltban a vulkanikus tevékenység eredményeként Makkosjánosi, Nagybereg, Beregújfalu, Gát környékén a felszín megsüllyedt. Ebbe a süllyedékbe évszázadokon keresztül folyt a felszíni víz és idővel tó keletkezett, amely később mocsárrá alakult át (Szernye-mocsár). A 19. század végén lecsapolták, több csatornát is vágtak rajta és átalakították legelővé, termőfölddé.

A vidék területe már 10-12 ezer évvel ezelőtt, a késői paleolit idején lakott volt. Az újkőkorszakból és a bronzkorból, valamint a települések környékéről származó tárgyak arról tanúskodnak, hogy ezen a vidéken megszakítás nélkül emberek éltek. A Római Birodalom korában (2 - 5. század) Beregszász környékén keleti határ-menti erődítmény létezett Peserginum néven.

A honfoglaló magyarok a Beregszászi járás keleti területein 894-ben kezdtek megjelenni. Az itt letelepedett magyarok egyik fő erőssége Borsova vára lett, amely a 13. századig Borsova vármegye központja volt. I. István uralkodása alatt jött létre a borsovai várispánság, amely ekkor Ungvár után a vidék második legfontosabb települése. 1241-ben a tatárjárás idején a vár elpusztult, de a vidék is szinte teljesen. A pusztítás után Borsova elvesztette jelentőségét, a vármegye központja pedig Beregre (Nagybereg) került, s ezzel az új Bereg vármegye névadója is lett.

Egy 1098. évi okirat szerint a vidéket I. András király fivére, Béla herceg, majd a herceg halála után annak fia, Lampert birtokolta. Az említett okiratban Beregszász Villa Lamperi néven szerepelt. Később magyarosan is jelölik (Lampert-háza), ami megegyezik a latin elnevezéssel.

A 12. század közepén II. Géza magyar király, a város és környékének akkori birtokosa, hogy birtokai jobban jövedelmezzenek, rajna-vidéki szászokat hívott be letelepedésre. A német telepesek kézművességgel, szőlészettel foglalkoztak, fejlesztették a kereskedelmet. Batu kán hordáinak visszavonulása után Lampert-házát Lampertszásznak kezdték nevezni.

Lampertszász (mai Beregszász) jelentősége a Magyar Királyság gazdasági életében olyannyira megnőtt, hogy 1271-ben ide helyezték át Beregről a vármegyei közigazgatást. 1342-ben a vidék központja már szabad királyi pallosjogot kap. 1504-től a város már Beregszász néven szerepel.

A Rákóczi-szabadságharc egyik gócpontja, amely sokszor csaták színhelye is. A környék 1920-ban Csehszlovákia része lett, majd az első bécsi döntés értelmében 1938-ban ismét Magyarországhoz került, majd 1944 októberében a Vörös Hadsereg szállta meg. 1945-től az Ukrán SZSZK része. Kárpátalján a térségben voltak a legsúlyosabbak a nemzetiségek (elsősorban a magyarok) elleni atrocitások, mely révén a polgári lakosságból sokan gulágokba kerültek, vagy egyszerűen a Szovjetunió egyik távoli vidékére szállították őket.

Jelenlegi formájában 1953-ban szervezték meg, de már része volt a történelmi Magyarország közigazgatási beosztásának is Bereg vármegye egyik járásaként. A trianoni békeszerződés előtt Tiszaháti járás volt a neve, majd Csehszlovákiában már a mai nevén létezett. 1938 és 1944 között ismét Magyarországhoz, először Bereg és Ugocsa k.e.e. vármegyéhezhez, majd 1940-től az ismét önálló Bereg vármegyéhez tartozott. A második világháború után került Kárpátalja egészével együtt a Szovjetunióhoz, Ukrajnába.

A járás lakossága 2011. január 1-jei állapot szerint szerint 51 720 fő volt.[2] A Beregszászi járás soknemzetiségű terület, ahol a legjelentősebb kisebbség a magyaroké (76,1%). Őket számban az ukránok (10,8%) és a cigányok (4,1%) követik. Beregszász városban már magasabb az ukrán (38,9%) és orosz (5,4%) lakosság aránya, de még itt is a magyar többség (48,1%) meghatározó.

A járás települései általában nagyméretű alföldi falvak, amelyből több valaha mezővárosként funkcionált.

Beregszász város nemcsak a kistérség, de egész Kárpátalja egyik fontos oktatási és kulturális központja. Két gimnázium, egy mezőgazdasági líceum mellett itt működik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Ungvári Állami Informatikai, Közgazdasági és Jogtudományi Főiskola kihelyezett tagozata, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, de itt van a Kárpátaljai Református Egyház központja is.

(Zárójelben az ukrán név szerepel.)

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújítás alatt álló főépülete Beregszászban, egykori Törvényszék
A benei református templom

A Beregszászi járás egyik leginkább fejlődő területe Kárpátaljának. Az ipar elsősorban Beregszászban összpontosul, ahol hagyományosan a könnyű- és élelmiszeripar jellemző, melyek közül országos szinten kiemelkedő a bútorgyártás és a szőlészet.

A vidéki területekre a mezőgazdaság jellemző. Jelenleg nagy erővel folyik a korábban jó hírű szőlősök rehabilitációja, amelyek a Szovjetunió idején mentek tönkre. A szőlő mellett a hagyományos étkezési és takarmánynövényeket termelnek itt, az Alföld északi peremén.

  • Izsák Tibor: A Beregszászi járás természetföldrajza (Beregszász, 2007)
  • Lehoczky Tivadar: Bereg vármegye (Hatodik Síp Alapítvány. Mandátum Kiadó, Budapest-Beregszász, 1996)
  • Заставецька О. В. та ін.: Географія Закарпатської області. (Підручники & посібники, Тернопіль, 1996)