Vilt Tibor – Wikipédia

1922–1926 között az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. Mesterei: Mátrai Lajos és Kisfaludi Strobl Zsigmond voltak. 1926-ban mintázta meg első jelentős alkotását, önarcképét. 1927-ben meghívták Új Művészek Egyesülete tagnak és két művével a KÚT^[3](Képzőművészek Új Társasága) kiállításán is szerepelt. Ebben az időben főleg portrékat készített, 1928-30-ban Ernst Lajos ösztöndíjával Rómában tanult. 1925-ben már kiállított.

1935-ben feleségül vette Schaár Erzsébetet. 1935-ben Barcsay Jenővel az Ernst Múzeumban, 1938-ban Kmetty Jánossal, majd 1965-ben a székesfehérvári István Király Múzeumban mutatta be műveit. 1945-ben rész vett az Európai Iskola munkájában is. Indulásakor zárt, feszes formavilágban alakította ki műveit, például Önarckép (1926. Neoklasszikus művei a budapesti Pasaréti-téri templom homlokzatát és a győri nádorvárosi templomot díszítik. A háborús években művei tragikus hangsúlyt kaptak, például Magány (1944), Gyermekfej a háború után (1946). Egyre expresszívebb, nagy feszültségű műveket alkotott. Figura székkel (1944-45), Kentaur (1956), Szorongás, Fej (1957).

1956-os forradalmi működéséért internálták. Az 1960-as években egyike lett a modern magyar szobrászat megújítóinak, s példaképe a fiatal művésznemzedéknek. Bár Vilt egyike volt a „római” ösztöndíjasoknak, az ún. „Római Iskolának” sohasem lett elkötelezettje. A Tiszalöki vízerőműhöz monumentális, futó figurát készített. Az absztrakt megfogalmazásban tiszta formákra törekedett, Kategóriák (1966). Üveg térkonstrukciók (196?). 1966-ban Párizsban, 1967-ben Bécsben állított ki. Az évtized végén – részben Schaár Erzsébet hatására – új anyagként az üveg felhasználásával is kísérletezett (Három forma, 1970). A 70-es évek a kiteljesedés időszaka volt munkásságának. Ekkorra már egyértelműen elismert művész. 1973-ban a budapesti II. Kisplasztikai Biennálén szinte egész korábbi életműve összefoglalójának szánta a Változatok I-V. sorozatot, mellyel díjat is nyert. Utolsó éveiben ismét újított: műterméből a posztmodern eklektikus formanyelvén beszélő, világvégi hangulatot árasztó szobrok sora került ki (Emberevő, 1982; Sovány kurva, 1982). Utolsó kiállítása 1982-ben a Fészek Művészklubban volt.

Sírja a Farkasréti temető 25 parcellájának 9-15 sírhelyen található. (Gulyás Gyula szobrászművész alkotása.)^[4]