Orbán Balázs: A Székelyföld leírása /

Törcsvár.

Törcsvár egyike hazánk legszebb, legépebb és legérdekesebb régi várainak. Ez ódon vár bizonnyal mindenkit meg fog lepni. Ott fekszik az a hasonnevű patak által körülzajlott büszke sziklaszálon a róla nevezett szoros torkolatában. Festőileg felhalmozott szeszélyes védtornyai, rovatkos ódon falai, középkori és goth épitészetnek e szeszélyes vegyülékei oly szép csoportozatot alkotnak, környezete vadon-nagyszerűségben oly meglepően elragadó, hogy halvány leirás helyett jobbnak látom e vár mindkét oldalról felvett képét ide csatolni. Mielőtt vizsgálatához fognék, szükségesnek tartom előtájékozásul e vár keletkezését és történetét a lehető rövidre összevonva előadni.

Mellőzöm én itt a történelmi kor előtti hozzávetéseket és történelmi alappal alig biró föltevéseket, s semmi sulyt nem fektetek Lazius mindennek régi classicus talapzatot épitő élénk képzelődésére, ki minden adatra hivatkozás nélkül irja*, hogy Törcsvár helyén legelőbb egy római vár, még pedig a Marcellinus által épitett Sucos feküdt, mert ezt semmiféle irott adat vagy rommaradvány nem igazolja; különben is eléggé érdekes Törcsvárnak multja, hogy ily képzelt áldicsfényre nem szoruljon.

Honunk történelme a törcsvári szorost már a legrégibb időben is ugy tünteti fel, mint az Erdélyt Kelettel összekötő határszéli szorosaink legjártabbikát, s igy a sziklaszál, mely eme szorosnak kulcsát képezi, már korán magára vonta a figyelmet, s ott a messze távol korban, s azt követőleg is épültek várak; mert ha multját figyelmesen vizsgáljuk, e sziklaszálon három következetesen egymás után épült várra találunk. Ezek elseje a 11-ik században épült; épitette azt a székelyek egy gyarmata, melyet Sándor István vezetése alatt Szent László királyunk telepitett ide, hogy a kunok és besenyők beütései ellen biztositsa e szorost.

Hétfalu leirásánál a csíki krónika adataira hivatkozva előadtam, hogy Sándor István miként épit ide várat, azt az ellenség ellen mily elszántan védi ő, neje és fia, s hogy az ezek elestével ellenség által rongált várat miként épiti meg ujból Rakné János*. Ez volt az első vár, melyet utóvégre, ugy látszik, hogy a székelyek minden hősies védelme daczára is, a kunok leromboltak, mert nem sokára egy másik várnak ottan épültére találunk adatokat; ugyan is a hogy II. Endre a Barczaságot 1211-ben a német lovagoknak adományozta, azoknak éles szeme szintén fölfedezte az ezen szoros torkolatja előtt fekvő, azt elzáró sziklaszál hadászati fontosságát, s a rend comthurja Dietrich (Theodoricus) e sziklaszálra, melyet állitólagosan saját nevéről Lapis Theodoricus, vagy Dietrichsteinnak nevezettel, várat épitett, melyhez mint hiszik Bodola, Márkusfalva és Kreutzburg (Nyién) is tartoztak*.

A Dietrich által épitett második vár vagy csak favár volt, minőnek épitése engedélyezve volt, vagy ha engedélyellenesen kővár épült ott, azt a királynak a szabadonczkodó német lovagokat kiüző hadserge lerombolta, mert az ott épült harmadik vár egészen alapjából épültnek mondatik, miért azt sokáig Ujvárnak (novum castrum) nevezték. Épitette pedig e várat e Hyerassum patak melletti Theodorikkövén Nagy Lajos királyunk 1377 tájatt azért, hogy az oláhországi vajdák Erdélybe való beütését meggátolja, s mivel ezen vár épitésében, melyet Terch várának nevez, Brassó és a vidék lakói is közreműködtek, Lajos király 1377-ben régi szabadalmaikat megerősitette, s a 13 szász falut Brassóhoz csatolta. A vár azonban önmagában még nem volt elégséges a határszél biztositására, s erről annyival inkább szükséges volt gondoskodni, mert a Barcza vidéki és brassai szászok csekély mérvű hadkötelezettségük mellett a terjedelmes, s számos szorosai által ellenséges beütésekre tért nyitó határszél hathatós védelmére képtelenek voltak. Nagy Lajos követte tehát sz. Lászlónak példáját, s az Ujvár védelme és a határszél biztositására székelyeket telepitett ide. Igy alakultak vagy jobban mondva, igy fejlődik ki a barczasági kilencz magyar falu*, melyeknek lakói Nagy Lajostól kezdve egészen a XVIII-ik századig mindig a Barcza határvonala és az ott levő szorosok védelmével voltak megbizva, sőt kezdetben Nagy Lajos idejében nemcsak a kilencz magyar falú, hanem Tohán, Zernyeszt, Szunyogszeg, Vledény és Ujfalu* is a törcsvári véderőhöz tartoztak, s csak később lettek onnan elszakitva.

A Nagy Lajos alatt épült törcsvári vár már csak a rendelkezési körébe tartozó nagy véderő miatt is egyike volt a legtekintélyesebb királyi váraknak, a mely jelentőségében még nyert az által, hogy a barczasági 5 kir. vár közül a 14–15-ik században csak kettő: Törcs és Heltvén vára maradt fenn, mikor azok Erdély délkeleti szöglete védelmének mintegy sarkpontját s a haza ez oldalról való oltalmazásának kulcsát alkották. Ez annyira áll, hogy egymást érik a királyi és vajdai rendeletek, melyekben Törcsvár és Höltövény vára mint Castrum regalék fordulnak elő, s azok várnagyai oly nagy hatáskörrel birtak, hogy még a Székelyföldre szóló kiváltságlevelek megtartása feletti ügyeletet is igen gyakran bizzák királyaink és vajdáink a törcsvári és heltvénvári parancsnokokra*, amint ezek hatalmaskodása, dézma lefoglalásai, tulságos nagy vám-szedései stb. ellen is tilalmazó okmányokat nagy mennyiségben találhatunk.

Minden arra mutat, hogy a két vár között Törcsvár volt a fővár, már határszél közeli fekvése és a hozzá sorozott határőrtelepek sokasága miatt is; innen kimagyarázható, hogy Törcsvárnak a király által kinevezett két várnagya volt*, a melyek közül az egyik a várat oltalmazta, a másik pedig minden valószinűség szerint a határőrtelepek kormányzatát vezette, valamint – a miként később ki fogjuk mutatni – a vámok kezelése is a törcsvári várnagyok hatásköréhez tartozott. Később a 15-ik század végével Höltövény vára is elpusztulván, Törcsvár maradt egyedül s lett kizárólagos örököse az előbb 5 királyi várhoz* tartozott egész 8–10 négyszög mértföldnyi területnek.

Zsigmond király 1427. jul. 2-án Rosnyón levén, igen valószinű, hogy ezúttal Törcsvárt is megfordult; sőt az is több mint valószinű, hogy a midőn jul. 8-án oláhországi hadjáratára Brassóból elindult, ismét érinté Törcsvárát, mert akkor a törcsvári szoros volt mint legjártabb a hadak útja is.

Hunyadi János a nagy kormányzó szintén gyakran fordult meg Törcsváron, a többek közt 1445-ben, a midőn Dán vajdát trónra segiti és 1446-ban, a midőn Drákula vajda legyőzése és kivégzésével Dánt trónjára visszahelyezi*. Ekkor tájat ugy látszik, hogy a nagy kormányzó a törökök elleni harczokban fontos szerepre hivatott Törcsvárát kiujitotta és megnyitotta*.

Mátyás király 1462-ben a törcsvári parancsnok Székely Bálinthoz rendelkezik, hogy Hidvég és Árapatak lefoglalt dézmáját az erdélyi káptalannak visszaadja*. 1480-ban Fahidi János és Loz Demeter voltak Törcsvár várnagyjai.

1486-ról Báthori István erdélyi vajdától egy igen fontos okmányt birunk, ki ez év dec. 6-án Beszterczéről kiadott rendeletében a brassaikat biztositja pártfogásáról valamint arról is, hogy régi jogaikban megtartja, emellett – mond – törcsvári várnagyunknak* rendeljük, hogy egy veder (vasum), havasalföldéről bejövő borról 8 azoránál*, vagy természetben 4 pintnél, vagy is eythelnél (igy) több vámot ne vegyenek; vasnemüek és egyebek iránt törcsvári várnagyainknak király akaratjából kifolyólag azon útasitást adtuk, hogy minden vas- és aczél-nemüt, ugy kicsiben mint nagyban, valamint állatokat is havasalföldről szabadon behozni engedjenek, kivéve fegyvereket, lovakat és hizott juhokat, ezeket semmi módon behozni nem lehet. A bejövők egyenként egy-egy szablyát, ivet, paizst és 8–9 nyilvesszőt saját személyükre hozhatnak, ki többet akarna hozni, az olyat várnagyunk be ne bocsássa; lovat semmiként be ne hozzanak, el ne adhassanak, ha valaki behozott lovat eladna, árát a törcsvári várnagyok elvegyék s a lovat is lefoglalják stb.*

Ezen igen fontos okmányból határozottan kitünik, hogy a vám felügyelete a törcsvári várnagyok hatásköréhez tartozott; sőt arra is adatul szolgál, hogy Törcsvár ez időben az erdélyi vajdák által birt várak közé tartozott*.

Éppen azért, mert a törcsvári várnagyoknak ily nagy volt hatalmi körük, s mivel azok a brassai kereskedőket néha túlvámolták s különben is sanyargatták, Brassó számtalan panaszt emelt, s midőn ennek hatása nem igen volt, Törcsvár elzálogositásával igyekezett a dolgon segiteni, a mire nem kevéssé ösztönözte Brassó haszonvágyát az e várhoz tartozó Brassó vidékkel szomszédos terjedelmes királyi birtokok elnyerhetése. Már 1486-ban megnyerték erre nézve Báthori István vajdát, ki ez év febr. 27. Budáról irja, hogy Törcsvára iránt ő felségével beszéltünk, s ő reánk bizta ez ügyet, s igy tudhatjátok, hogy rövid időn megkapjátok azon várat, miként circumspectus Medvés Péter világosabban meg fogja az ügyet beszélni stb*. Fontos lenne tudni, hogy circumspectus Medvés uram minő módokat használt s minő alkut tett Törcsvár megszerzésére, ezeket azonban titok fedi, de azt igen is tudjuk, hogy Báthori minden igérete daczára is Mátyás uralma alatt a korona e drága gyöngyének elidegenitését foganatositani nem tudta; de a mit ekkor elérni nem tudtak a brassaiak, ügyes diplomatikai fogásokkal az élhetetlen II-ik Ulászlónál kieszközölték t. i. azt, hogy 1498-ban Törcsvárát 5000 frtért 10 évre elzálogositotta Brassónak, ugy hogy a várparancsnok mindig magyar legyen, és a várat Brassó őrség- és fölszereléssel ellássa*, 1500-ban pedig azt vitték ki, hogy Ulászló a törcsvári várhoz tartozó 9 magyar falut, valamint Sárkánt, Mikefalut, Ujfalut, Zernyestet és Tohánt katonáskodás és a királyi taxa fizetésre nézve Brassóhoz csatolta, különben azoknak a szászokkal való teljes egyenjoguságát határozottan hangsulyozta*. Ugyanezen év márcz. 3. a Földváron szedni szokott só-vámot mint Törcsvárhoz tartozót rendeli az erdélyi vajda bozyni gróf Péternek, hogy Brassónak átengedje*, s ugyanazon év és napról az iránt rendelkezik az erdélyi vajdához, hogy azon czigányok, kik már rég idő óta a törcsvári várhoz tartoztak, s mindig annak hatósága alatt állottak, a várral együtt Brassónak engedendők át, s azért a vajda ezután azok felett ne rendelkezzék*.

1508-ban a zálogidő kitelvén, Ulászló a brassaiaktól kapott 2000 forintért Törcsvárát továbbra is Brassó kezén hagyta, ugy, hogy ő vagy utódai csak ugy vehessék vissza, ha ez összeget a korábbival együtt, tehát összesen 5000 frtot Brassónak megtérítenek*.

De azt a mindig pénzszükségben szenvedő Ulászló nem hogy megtéritette volna, hanem még azon év jan. 25. Budáról kiadott okmányában Törcsvárát az erdélyi vajda hatósága alól kivevén 1300 frt, tehát a korábbiakkal 6300 frtért 25 évre zálogositotta el Brassónak* azért, mert e várnak parancsnokai sanyargatják a brassaiakat, de azért is, mert e vár fenntartása minden évben 500 frtba kerül; adja oly kötelezettséggel, hogy a várat jó karban tartsák, s hogy kémeket tartva, a törökországi mozgalmakról a királyt mindig értesitsék stb.

Brassó e szerint Törcsvárát a jókarban tartás, felfegyverzés és védkötelezettség terhe alatt vette át; de hogy a várról roszul gondoskodott, mutatja az is, hogy Törcsvárát, melyet ellenség soha be nem vett, 1530-ban Mózes vajda Laudat nevű boérja ostrom alá fogta s hogy el nem esett, azt leginkább a különben gyengén szerelt várat hősileg védő Dénes várnagynak lehet köszönni. Az ostromló a vár délkeleti oldalán tört résen rohamot kisérlett, de a Dénes várnagy által vezénylett székelyek keblükkel alkottak védfalat, s mázsás köveket zuditva a sürű tömegekben oda tóduló oláhokra, azok százait tiporták el, mire a megrémült ellen az ostromszereket hátrahagyva eszeveszetten eredt futásnak. Ez ostrom alatt nagyon megrongált vár a következő 5 év lefolyta alatt alaposan kiujittatott; 50 évvel ezelőtt még olvasható volt a vár keleti oldalán az ezen kiigazitást jelölő 1535 évszám*.

Törcsvára észak-nyugatról. (Rajz. Greguss Ján.)

Törcsvára déloldalról a vám épületeivel. (Rajz. Greguss Ján.)

1568-ban Brassó kieszközölte, hogy Törcsvár a fiscalitások sorából kitöröltetett, miért Brassó 200 forint évi adó fizetésre kötelezte magát*.

1572-ben Törcsvár a harminczadolási helyek közt említtetik*.

A hogy Törcsvár a brassaiak kezére ment, megszünt eredeti hivatásának: a haza határai védelmének megfelelni, sőt némileg szerepet cserélve, a haza elleni fondorlatok és merényletek szinhelyévé lesz; nem az ellenség kizárásának hanem gyakran behozatalának levén kulcsává, mert itt jártak be az osztrákkal szövetkezett Mihály és Ráduj vajdák mint Brassó szövetségesei.

Báthori Gábor egyszer megkegyelmezett a haza elleneivel czimboráló Brassónak; de ez ismét ellene támadván, e fejedelem gyorsan rájuk ütött s a feketehalmi és rosnyói vár bevétele után (1612. april 5.) Törcsvár alá szállott, melyet Henklischer János várnagy azonnal feladott*; de azt Báthori következő 1613-ban a midőn Brassó és a Barczaság legyőzetése után hűségesküjét letette, julius 17. Rosnyó várával együtt visszabocsátotta Brassónak*.

Bethlen Gábor a nagy fejedelem jól tudta, hogy a törcsvári vár és tartozandóságai mily drága gyöngyét alkotják a koronának, s azért ő azt minden áron vissza kivánta szerezni, a mint kitetszik 1616. márczius 21-én Ujegyházról Rhédei Ferenczhez irt leveléből, melyben a többek közt azt irja: „a pénzre nekünk is mostan nagy szükségünk vagyon, mert Tercsivárát (igy) akarnok a brassaiaktól redimálni, mely 30,000 ftot meghalad*.”

Következő 1617-ik év márczius 2. Bethlen Gábor a brassaiakra komolyan ráparancsol, hogy mindaz, mit eddig Törcsvárhoz való jogigényeik támogatására felhoztak, mi nyomatékkal sem birván, mutassák rögtön elő erre vonatkozó fontosabb leveleiket, ha ilyekkel birnának; az igen érdekes levél igy hangzik: „Ktek előbbi parancsolatunk szerint kiküldvén Váradra minden igazságot Törcsvára felől, melyet mi megolvastatván, igen gjöngének és eröetlennek láttatik lenni, azért hadjuk és parancsoljuk a mit akkor is megparancsioltunk volt, hami ereosebb igasságai és levelei lesznek azokat mingjárt külön küldje ide mi kezünkbe, secus non facturi Datum in arce Fogaras 2 mart. 1617. Gabriel.”

Magánál a levélnél is fontosabb az utóirat, melyet a fejedelem sajátkezűleg irt, s melyben a szászok kapzsisága s tulérzékenysége oly szigorúan meg van róva, s oly jellemzőleg előtüntetve, az érdekes utóirat igy hangzik:

„Post. scr. Csudálkozunk az kegyelmetek elebbi nagj engedetlenségén, holott contra constitutionem Regni ad nostrum commisum nem ily igen igikezik abbéli s arrol való igasságokat dilatalni cum periclitatione vestra, hiszen senki el nem veszi erővel tölletek, hanem igasságát pretendália ahoz, lássuk mi is, mert mü is arra kötelesek vagiunk nam ktek quod bene notandum kigjot, békát kiált mindyárt az Fejedelemre mihelt valami iletlen való dolgot cselekednek; nem lehet hát, hogy ktek is ezt méltán difficultalia többször mi erről nem irunk*.”

És a szászok kapzsisága – mely még a nagylelkű és szelid Bethlen Gábort is kihozta sodrából – még is czélt ért, mert Törcsvár és tartozandóságai, melyekhez jogigényeiket a szászok kimutatni nem tudták, s melyet Bethlen Gábor visszaszerzett a kincstárnak, még is az ő kezükre ment vissza, mert ők az irányukban, mint protestánsok iránt, jó indulattal viseltető fejedelem körül addig incselkedtek, hogy daczára annak, miszerint az országgyülés kimondotta, hogy Törcsvár a fiscus peculiuma, s daczára annak, hogy azt a fejedelem ki is vette kezeikből*, még is kieszközölték azt, hogy Bethlen Gábor nősülésekor, akkor midőn a fejedelem asszony Fogarast, Brassó Törcsvárát és tartozandóságait nyerte mintegy nászajándékul. Mert Bethlen Gábor Kassáról 1625. november 9. csereokmányt formulázott, melynek értelmében Törcsvárt és tartozandóságait mint pura fiscalitásokat 15000 ftért* Poron, Gritth, Persány és Holbach helységek visszabocsátásáért bizonyos föltételek alatt elcserélni igérte*.

De ez effectuálva soha sem volt, mert a brassaiak I. Rákóczi Györgynél is lépéseket tesznek Törcsvár megszerzésére, de nem csak elnyerni nem tudták, hanem a fejedelem 1641-ben egy Törcsvárban levő Appel János nevű hadifogoly megszöktetéseért annyira megharagudott a brassaiakra, hogy csak Sárkány falunak az ő és fia életére való visszabocsátásával tudták megengesztelni*. 1650-ban a brassaiak ujból lépéseket tesznek Törcsvár megszerzésére, de az ez évi medgyesi országgyüles october 27-iki ülésében a rendek törvénybe iktatták, hogy: az 1615-diki országgyülés végzéséhez ragaszkodnak, s Törcsvárát és tartozandóságait pura fiscalitásoknak tekintvén, végzésileg kimondják, hogy azt a fejedelem többé sem Brassónak, sem senki másnak ne inscribálhassa, hanem az örökösen fiscus kezén maradjon. De Brassó a mint már Hétfalunál előadtuk, addig mesterkedett, mig a pénzt szükséglő II. Rákóczi Györgytől kicsikarta azon csereokmányt, mely szerint ez 11000 ftért, Szunyogszeg, Parut, Gude, Persány, Hosdád és Sárkány visszabocsátásáért Törcsvárát Brassónak engedte át, ugy hogy azt fegyverezzék, jó karban tartsák, a fejedelem őrizetét bármikor oda beengedjék. Előadtuk azt is fennebb, hogy az országgyülés a fejedelem kikötése ellenére is hogyan kebelezték a Törcsvárhoz tartozó magyar falukat Brassó vidékébe, s e falukat, határőr katonáinak a cserelevélben erősen hangsulyozott szabad voltuk ellenére, miként tették jobbágy községekké.

1660-ban mig a harmadszor is Erdély trónjára visszakerült II. Rákóczi György a Szebenbe szorult Barcsait ostromolta, azalatt Mikes Mihály tábornok és korlátnok sereggel jelenvén meg a Barczaságon, éj idején Törcsvárra tört, annak falait megmászatta és elfoglalta, a mi annyira hatott a brassaiakra, hogy Rákóczi hűségére az esküt letették; a Brassóban volt Basa Tamás elmenekült, de fia Péter kézrekerülvén, ezt Mikes Görgény várába küldötte*.

1690-ben utoljára látjuk Törcsvárát mint daczoló erődöt szerepelni, mert Tököli, mig Heisler és társai a Bodzánál kártyázva várták, azalatt a törcsvári szoroshoz került s ott váratlanul megjelenvén, aug. 15-én 300 kuruczot küldött kémszemlére. Ezek a köd által segittetve a törcsvári szoros külső sánczainál levő őrizetet (30 dragonyos, 26 muskatérost) álomba merülten meglepvén, levágták, hadnagyukat Haubent elfogták, s a sánczokat ágyústól együtt elfoglalták. Heisler 16-án 300 gyalogot küldött ágyúkkal a sánczok visszafoglalására; de Tököli emberei ezeket megszalasztották, ágyúikat elfogták, s a páni félelembe esetteket egészen a várig üzvén, nagy részét elejtették. Kevésbe mult, hogy ekkor a vár is kezükbe nem esett, mert azt oly készületlenül lepték meg, hogy a várba bemenekülő németek sarkában levő kuruczok előtt csak alig tudták a vár kapuját elzárni*. Tököli zernyesti fényes győzelme után felkérette Törcsvárát, de nem adták fel, s mivel annak ostromával időt vesztegetni nem akart, vagy inkább azért, mert a szép ódon várat egybelövetni sajnálta*, egy gyenge csapattal csak ostromzároltatta. Törcsvárában ekkor mindössze 50 német katona s 12 burgknecht volt, kik elég szivósan tartották magukat; de élelmi készletük fogyatékán volt, a brassai német parancsnoknak lisztküldeményét pedig az ostromzáraló kuruczok nemcsak elfogták, hanem annak fedezetét, vagy 80 német katonát, mind levágták. A várbeliek már oly végletek közt voltak, hogy az önmegadásra látták magukat kényszeritve, midőn Guttenstein brassai parancsnok Goltz hadnagyot 150 emberrel a havasok felől küldötte Törcsvár fölmentése és élelmezésére. Ezen expeditio sikerült, Goltz ugyan elesett, de emberei a havas felől támadást nem váró kis számu kuruczon átvágták magukat, s a már éhhalállal küzdő 50 németet és a burgknechteket felváltva, Törcsvárát megmentették, mert nemsokára Tököli a badeni herczeg elől kénytelen volt Erdélyből kivonulni*.

1773-ban jun. 5-én József császár látogatta meg Törcsvárát*.

Az 1788-ki török beütéskor bár csata folyt, de a vár nem szerepelt.

1820–28-ban Bokros András volt törcsvári várnagy, ki egész lelkesedéssel csüngött ezen emlék szentesitett váron és annak fennmaradásán, miért azt saját költségén kiujitotta, s a hegyalján két szép kertet csinált*.

1848–49-ki szabadságharczunkban a törcsvári szoros mint az osztrákok kifutásának és a muszkák támadásának helye bejátszott az eseményekbe; de maga a vár nem szerepelt másként, minthogy 1849-ben a muszkák beütésekor (miről alább) a magyar parancsnok főhadiszállásául szolgált.

Az annyi viszontagságot átélt, annyi ostromot kiállott, s annyi hadserget maga alatt elvonulni látott törcsvári vár ma már egészen kivénült az időből s elveszté teljesen minden hadászati fontosságát; védelmet ma már nem nyujt, legfölebb az emlékezet vonul sziklaormon büszkélkedő bástyái közé, melyek a midőn a vidék festőiségének emelésére szolgálnak, egyszersmind a történész előtt, az események személyesitőiként jelennek meg, elbeszélni az itt lefolyt hadi tényeket és harczi eseményeket; melyeknek ha szálai itt-ott megszakadnak, a régésznek fennmarad még tanulmányoznia a mult időknek kőbetüit, s az, a ki egy ős romban nem egy hideg omladozó faltömeget, hanem az események kőbe vésett emléklapját keresi: bizonnyal tisztelettől áthatott kebellel, s mélyen megilletődve közelítend Törcsvárhoz. Ily érzésekkel közelitém én is meg a sziklaszálon büszkélkedő várat, mely a fennebb vázlatilag érintett s alább előadandó eseményeknek mintegy megtestesüléseként állott előttem, mely 6, sőt szorosan véve 9. század viharjait és szebb napjait egy hosszú lánczolatban engedé előttem elvonulni; áhitattal léptem ez ódon vár közelébe, a mely Nagy Lajos, Zsigmond és a történelmünk csúcsán álló nagy Hunyadi János léptei által érintetett, mely oly soká volt Erdély ezen egykor legjártabb határszéli szorosánál a haza biztonságának őrszeme és védtornya. De az eseményeket, melyek e várat a hazafi szeme előtt emelik, előadtam fennebb, s most áttérhetek annak épitészeti ismertetésére.

A haza határán eredő, s onnan befelé törtető Törcspataka (németül Dietrichsbach, oláhul Turku), ahogy a hegyek közül kiér, szép teres lapályon, a fennebb leirt rosnyói völgyön foly, de ha fölfelé követjük, csakhamar elérjük a havasi virgoncz pataknak azon első pályaterét, hol szűk, sziklás hegyek közé szorittatva fiatal szilajsággal rohan alá. A Törcspataka völgyének ezen egybekeskenyedését vagy szorossá lételét a Bucsecs és Királykő előhegyeinek kiszökellése eszközli, igy a jobboldali Bucsecsnek nyugatra lenyuló Grazduluj*, és a Királykő keletre lenyuló Magura nevű előhegye vagy jobban mondva sziklafoka, annyira egybeszoritják a Törcs völgyét, hogy ott alig marad egy 150 lépésnyi nyilat; ilyen azonban csak maradna, ha a Grazdulujjal egy sziklahát által némileg egybefüggő merész sziklaszál nem tolakodott volna oda a szoros torkolatja elébe. Ez aztán ugy elzárja a nyilatot, hogy csak az egybeszoritott pataknak és útnak marad ott hely. Ezen a szorosnyilat közepén, vagy 40 ölnyire fellövelő sziklaszál tetőormát koronázza Törcsvára, a mely már elhelyezésénél, épitészeténél, s teljes ép voltánál fogva is minden erre jövőt meglepni és el fog ragadni.

Az emlitett sziklaszál valóban egy középkori lovagvár elhelyezésére van teremtve; olyan az, hogy ha ott várat nem találnánk, méltatlankodnánk rajta, mert a különben igen gyönyörű tájnak nagy csorbáját éreznők; itt azonban a sziklaoromra – melylyel a természet áttorlaszolta a haza útját – a hazát aggodalmasan féltő honszeretet oda helyezte a nélkülözhetlen várat és igy tájképünk kiegészitett és tökéletes.

A várnak talapzatul szolgáló szikla minden oldalról függélyes-meredeken hanyatlik le, mi által a megközelithetlenség a hadászat akkori elmélete szerint el volt érve, azonban volt a várnak egy gyengébb része is a keleti oldalon, hol egy keskeny sziklanyereg köti össze a vár szikláját a Grazduluj előfokával; ez volt az egyedüli hely, hol a sziklaszálra feljutni lehete, de ez volt egyszersmind a várnak leggyengébb pontja is, s melynek megerősitésére a védképesség fokozásáért fő figyelmet kellett forditani, de azért is, mert csak itt volt lehetséges a vár bejáratát elhelyezni. E kettős feladat az erőditéstan akkori fogalmai szerint szerencsésen lett megoldva, mert itt egy roppant faragott kőkoczkákból készült, ölnél vastagabb, vagy 8 öl széles és a vártető szinvonalán jóval felülhatoló (magassága 12–14 öl lehet) roppant tömör fal emelkedik fel. E falon semmi más nyilat nincsen, mint tetőpárkányzatán felül helyezett két ódon szerkezetű zuzmű (machicoulis). E fal ily szerkezete, annak roppantottsága oly cyclopsi jelleget hord, a minőt leginkább csak a középkori – önmagukban is erődet alkotó – donjonoknál találunk, s igy bennem azon sejtelmet költé, ha valjon nem volt e az egy hatalmas zömtorony egyik oldalfala, melynek többi része leomlott vagy lebontatott, mig ezen fenmaradt keleti oldalfalhoz oda ragasztatott a várnak többi része, a mely amannak sem szilárdságával, sem roppantottságával nem bir, s egyáltalában később épültnek látszik lenni. Ha ez elméletnek lehet alapja, akkor a leirt keleti fal vagy Sándor István által szent László korában, vagy a német lovagok által épitett zömtorony maradványa, mig a vár többi része Nagy Lajos korából származik.

A vár egyedüli bejárata a keleti oldalon van, a várnak a leirt ódon falhoz toldott, de bennebb fekvő s csekélyebb magasságú részén. Ezen bejárat egy 6–8 öl magasságban levő keskeny ajtó, hová, miként a régi zömtornyokba csak elmozditható lépcsőzeten lehete feljutni, mert a most felmenetelül szolgáló rozzant falépcsőzet később illesztetett oda; s igy maga az egész vár donjonszerű volt, a melybe csak gyalog, felvonó létrán lehetett bejutni.

E kapu ajtaja még most is régi szerkezetű, az jelenleg is felvonó hidszerüleg záródik. A kapu előpitvarában még most is meg van azon erős fatengely, mely rudakkal forgattatva emelte és eresztette le a kaput, hová az ellenségnek feljutni s azon áthatolni csaknem lehetetlen volt, mert a kapu felett kiszökellő zúzmű van, honnan kényelmesen agyonzúzhatták vagy forrázhatták (szurok és forróvizzel) az oda közelgőt.

A kapupitvarból a vár négyszög alakú kis udvarára jutni, mely udvar 22 lépés hosszú (keletről nyugatra) és 10 lépés széles*. Ez udvar keleti oldalán van a kétemeletes lakosztály. 1-ső emelete 5, a második 6 lakályos szobával; délkeleti szögletén magas négyszög védtoronynyal.

A déli oldalt fedett vivó-folyosó foglalja el, mely most tyukketreczczé van átalakitva. A déli és a szintén vifolyosós nyugati oldal összeütközésénél egy hegyes fedelű kerek torony van, ennek boltozott alsó osztályában semmi ablak vagy üreg fölfedezhető nem lévén, ezen körülmény s most is meglevő erős vasajtaja mutatja, hogy az börtön, még pedig rémitő sötét börtön volt; de ennél még iszonyúbb börtönhelyiség is van a vár északi részének lépcsőzete alatt, oly kis rejtett ajtóval, hogy csak térden lehet oda becsuszni, egy sziklába vésett, tökéletesen sötét üregbe. A ki e rejtélyes zugba behatol, bizonynyal iszonyodva fog visszagondolni azon sötét korra, midőn emberek embertársaikat ily iszonyú pokolba dobták, hol a szerencsétlen elkárhozottak nemcsak a szabadság, de még a világosságtól is elzártan élve temettettek el. Még mostan is ott vannak ezen szerencsétlen élőhalottaknak rongyai, még most is látszik az ajtón az üreg, mit foggal rágtak ki a levegő és napsugaraktól megfosztott szerencsétlenek. A ki behatol az iszonyoknak ezen sötét tömkelegébe, az előtt a gyászos visszemlékeknek egész sora támad fel, felötlik az inquisitio minden kíneszközeivel, mely nem volt más, mint szervezett embergyilkolási mánia, mint egy népirtásra keletkezett borzasztó összeesküvése a türelmetlenségükben ördöggé vált papoknak és zsarnokoknak. E sötét üreg susogni látszik az itt kiszenvedettek hörgéseit, mintha kárhozatot mondana azon korra, mely ily kegyetlenül vad tudott lenni. De távozzunk, meneküljünk ezen rémhelytől, s vizsgáljuk meg a várnak még hátralevő északi részét.

Itt földszint a drabantok szobája van, az e melletti mellékfolyosón egy 40 öl mélységű kut, melynek vize most kiapadott. Az északi oldal fenmaradt részét egy hétemeletes befelé keskenyedő négyszög bástya foglalja el, mely elcsapott fél fedelével magasan emelkedik a vár többi falai és védtornyai fölé, azokat és a vidéket uralogva. Ezen tornyot és az északi oldal külső falait is egymás fölé több sorosan helyezett vak alakitású félkör bodor (halbkreis bogenfries) futja végig, a mi a román épitészet határozott jellegét mutatja. F torony alsó részébe bele van épitve a vár sziklahegyének tetőcsúcsa; e sziklacsúcs egész a várfalak födélzetéig hat fel, s függőleges meredeken van lemetszve egészen a völgy szinvonaláig. Százados köris- és juharfák nőttek ki oldalából, de azok legmagasabb sudara sem közelitheti meg a sziklaszálnak tornyot hordó tetőcsúcsát. Ezen torony erőd fedeléből pavillonos kis tornyacs nyulik fel, oly kis belüreggel, hogy 6 ember alig férhet el benne. Ki ide felhág, azt szép kilátás jutalmazza meg, mert végig lehet innen pillantani a Törcsvár pataka átzajgotta szorosnak egész vonalán. A szorosnak összeszükülő előhegyei még innen e magasságból is elfedik a havasoknak büszke ormait, a Bucsecs és Királykő innen is rejtve van, de látszik északra a Keresztyénhavas szép sziklaszálas teteje, és a kúpidomú Kotla, a kettő között pedig szép visszapillantás nyilik a rosnyói völgyre és a Barcza távol homályába burkolt egyik szögletére, hol mint szép ködfátyolkép Hidvég és Földvár tünik fel szép várromjával, idább Rosnyó büszke fellegvárával, hátul a határszélt övedző szép hegylánczolatok, mellettünk mindkét oldalról gyönyörű idomú megmászhatlan sziklahegyek, a melyeket mégis megmászott Tököli hadseregével, mert a honvágy, a szabadság és honszeretet volt kalauza, s ezek oly érzetek, melyek már gyakran tevék a lehetetlent is lehetővé. Most a várban ágyú vagy másféle fegyverzet nem található, pedig egy 1837-iki leirás szerint Törcsvárában akkor még négy régi ágyú és egy fegyvertár volt, hol nagyon sok érdekes régi fegyver s a többek közt egy 13. századból való ritka szénségű lándzsa volt látható, ekkor még 12 drabant volt a várban, kik ősmagyarosan voltak veres kalpaggal öltözve, puskával, karddal fegyverezve, s mintegy a régi kor iránti kegyeletből, oldalukon Brassó város czímerével díszitett rézpaizsokat hordottak*. Most a régi fegyvergyüjtemény eltünt, a festőileg öltözött drabantokat is hiába keressük, helyettük nehány a brassai rendőrség egyenruhájába bujtatott vén invalidus lakja e várat, de a várnagy most is meg van, s azt 1867-ig a főkormányszék, most a ministerium nevezi ki; régibb hatásköre (mi birói és közigazgatási is volt) azonban megszünvén, inkább csak Brassó gazdászati ügyeivel foglalkozik*.

A leirtam vár a maga idejében hatalmas erőd volt, mely a szorost kellőleg fedezte; mert annak torkolatja előtt feküdvén, a völgyet annyira elzárta, hogy – mint emlitém – alig marad hely az útnak és a patak medernek, s még ezen 40 lépésnyi közt is egy magas lőréses fal zárta el, mely még az áthidalt patak felett is folytatódott, egészen a várhegy sziklafaláig. Egy második ily védfal ettől 100 lépésnyire ismét átszegte az egész szorost. Most ezen falaknak csak csekély része áll, mert anyagját fölépitették a vár déli alján levő vámhivatal házaiba és raktáraiba. Hogy ezen roppant munkaerőt föltételező védfalak a várral egyidejüleg épültek-e? arra semmi adatunk sincsen, azonban e falak bonthatlan szilárdsága s két ölet meghaladó vastagsága mindenesetre nagyon régi korra útal. Marienburg a német lovagok művének mondja, mit alig hiszek, s azokat legfőlebb 1377-ben épültnek tartok.