Bhagavad-gítá

A Kuru dinasztia trónján ülő vak Dhritarástra király így kérdezte titkárát és bizalmasát, Szanydzsaját:

– Ó, Szanydzsaja, száz fiam és a néhai Pándu öcsém öt gyermeke a szent zarándokhelyre, Kuruksétrára ment, hogy döntő csatát vívjon. Mondd, mi történt, miután harci vágytól égő csapataik felsorakoztak a csatamezőn?

– Felséges uralkodó! – válaszolta a szolga. A Pándavák (Pándu fiai) hadrendjét látva fiad, Durjódhana király, tanárához, a sereg főparancsnokához sietett, s így szólt:

Miután Srí Krisna a Bhagavad-gítá negyedeik fejezetében kifejti, hogy alászállásának egyik célja a dharma életre keltése, a tizennyolcadik fejezetvégén minden dharma elhagyására buzdítja Ardzsunát. Tanulmányom témája a dharma kifejezés a Bhagavad-gítában található eme ellentmondásos használatának feloldása.

Miután felajánlom a legtiszteletteljesebb hódolatomat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, aki határtalan lelki energiákkal rendelkezik, és aki az örök boldogság megtestesülése, azért, hogy megörvendeztessem a szent életű embereket, elkezdem a Bhagavad-gítá bengáli nyelvű fordítását.

A védikus irodalom hatalmas. Néhol a vallással foglalkozik, néhol a gyümölcsöző cselekedetek leírása található meg benne, néhol az anyagi világ elemző tanulmányozását javasolja, máshol pedig a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatának részletes leírását tartalmazza. Az írások bemutatják e témák kapcsolatát is, ám ennek megértése a Kali-kor szűk látókörű emberei számára — akiknek az élete túl rövid ahhoz, hogy ezen írások tanulmányozása által megbizonyosodjanak arról, mire képesítettek és mik a kötelességeik — rendkívül nehéz. Éppen ezért felvetődik az igény a szent szövegek rövid, egyszerű és tudományos bemutatására.

Több olyan könyvvel találkoztam már, amelynek a bevezetésében a szerző arra kéri az olvasót, hogy próbálja meg féken tartani a kíváncsiságát és szépen sorjában, lap lap után, az elejétől a végéig olvassa a művet a megfelelő hatás elérése érdekében. Ez a munka nem az ilyen alkotások közé tartozik. Azoknak, akik a filozofikus elmélkedést részesítik előnyben, azt javaslom, hogy először az első fejezettel ismerkedjenek meg, azokat pedig, akik a mindennapok praktikus tetteiben érzik inkább otthon magukat, arra bátorítom, hogy az utolsó résszel kezdve, fordított sorrendben olvassák a három fejezetet.

A Bhagavad-gítá második fejezetének ötvenegyedik verséről beszélek.

This text will be replaced

Letöltés

29. Az, aki tudja, hogy én vagyok minden lény igaz barátja, az egész világ Ura, s én fogadom el az áldozatot és az önsanyargatást, békére lel.

A fejezet elején Ardzsuna azt firtatta, melyik a jobb, a cselekvés vagy a tudás jógája? A cselekvés jógájának fontos elemét képezik a tűzáldozatok, ahogy a tudás jógájának az önmegtagadás. Noha korábban az áldozatokkal kapcsolatban már hallhattunk a világot irányító félistenekről és az ő szerepükről az áldozat során, Legfelsőbb Lélekként végső soron az Úr Krisna jutalmazza meg mind a tudás, mind a tettek jógájának követőit, ezért a jógi sikere az Ő kegyének elnyerésén múlik. Ő az Ura a világmindenségnek, így a félisteneknek is, s mivel Ő mindenki jóakarója, általa lesz sikeres minden áldozat. Az áldozatok, a jámbor élet, vagy annak tudata, hogy nem a test, hanem a benne lakozó örök lélek vagyunk, nem elég az üdvözüléshez. Ahhoz csak az Úr, mindannyiunk igaz barátjának kegyelme segíthet hozzá bennünket.